When I see your face...

Leszállt az éj, én pedig már megint várok. Újfent mintha ez kezdene lenni az új hobbim, pedig baromira nem élvezem ám. Mégis jobban szeretek úgy elindulni táplálkozni, hogy a szolgám már hazaért. Nem szeretem, mikor odakint csatangol a holdfény idején. Nappal nem bánom, mennyit járkál, de ilyenkor túl sok a veszélyforrás odakint. Most meg mi a fenét aggódom? Ha van olyan ostoba, hogy bajba kerül, akkor meg is érdemli... viszont, azért azt mégse akarom, hogy baja essen.
Nem jó ez így, kezdem a saját legfontosabb szabályomat megszegni, és ez így nagyon, de nagyon nem helyes. A fürdő felé veszem az irányt, de ez csak amolyan pótcselekvés, nem akarok én ott semmit se csinálni, csak legalább ameddig mászkálok, elterelem a gondolataimat. Mégis, mikor odaérek, ledobom magamról a felsőmet, és egy pillanatra megállok a tükörnél. legszívesebben ráordítanék magamra: térj már észhez, te bolond! Mióta csak itt van mellettem, egyre furább gondolatok járnak a fejemben, és jómagam is egyre furcsábban kezdek csak viselkedni. Megnyitom a zuhany meleg vizét. Az embereknek beszokott válni egy tisztító tusolás, hogy lehűtsék a gondolataikat. Úgyhogy nadrágomtól is megszabadulok és be is állok a fülkébe, hadd érje a víz a bőrömet. Nem tudom, meddig állok ott pontosan, azon gondolkodva, mit is kéne kezdenem a helyzettel, csak arra eszmélek, hogy hangokat, járkálást hallok a fürdőn kívülről. Tuti Ő az. Lassan elzárom a vizet, gyorsan megtörlöm magam, és a törülközőt a derekamra csavarva lépek ki a fürdőből, mire a folyosón pont vele találkozom szembe.
- Merre járkáltál? - szögezem neki a kérdést üdvözlésképp, és a hangomban egy kis indulat is kiérződhet, miközben végigfuttatom rajta a tekintetemet. Ma is csinos... ezt pedig egyre gyakrabban könyvelem el magamban. Hiába... szexi, ezt nem tagadhatom.

When I see your face...

When I see your face...

Nem tudnám megmondani, mi készít ki jobban, az, mikor elkésik, pedig pontosan tudja, mennyire utálok várni rá, vagy az, mikor nem tudom tisztességesen leharapni a fejét, mert a szemében olyan csillogás ragyog fel, mikor ártatlan mosolyával ránéz, hogy egy pillanatra még azt is elfelejtem, miért is haragszom rá pontosan és már csak később jut eszembe, hogy le akartam teremteni, amikor meg már teljesen fölösleges megtennem és visszatérnem az előző témára. nem is igaz, hogy ezt nem direkt csinálja.
Mindazonáltal igyekszem mindig rezzenéstelen arccal bámulni mosolyát, miközben a bensőm lángolni kezd érte minden egyes ilyen pillanatban. Ahogy most is, még akkor is ha piszkosul nehéz, főleg, hogy róla egyszerűen képtelenség rosszat feltételezni. De aztán... valami meg is változik bennem, miközben beszél. Hirtelen már nem is az arcát nézem, hanem az ajkait... a nyakát. Végigpillantok testén, majd egy halvány mosollyal nyugtázom, hogy még mindig ott van a pír az arcán. Mikor befejezi, magam sem tudom, mit miért csinálok. orromba szökik Stella édes illata és ez megrészegít.
- Bevásároltál... - visszhangzom, de hangomban már nincs harag, ellenben van ott valami más. valami, amit eddig mindig kerültem, valami, ami eddig soha nem volt ott... vágy. Mint amit akkor szoktam érezni, mielőtt az áldozatomba belemélyesztem szemfogaimat, hogy megkóstolhassam finom, meleg vérét. De ez most mégsem olyan. Egyre csak lépek hozzá közelebb, arcomra gúnyos mosoly ül ki, mivel a háta mögött fal van, ha el is kezd hátrálni, egy idő után meg kell torpanjon. Utolsó mondatát meg sem hallva pillantok megint végig rajta, úgy, hogy ezúttal ő is szemtanúja lehessen, ahogy végignézek testén.
- Csinos vagy... - mondom halkan, mint aki tényleg részeg, és lehet az is vagyok. Részeg a látványától, a hangjától, a mosolyától. Legszívesebben pofán verném magam, és ez az érzés még csak növekszik is, ahogy kezem Stella arcára siklik, ajkaim pedig lassan megízlelik az övéit, hogy nyelvem a szájába tolakodva heves csókra hívhassa őt.

When I see your face...

When I see your face...

Igen, én is tudom, hogy túlságosan keményen bánok vele olykor, mikor elkésik, vagy teljesen véletlenül elront valamit, és ezek után jön mindig az, hogy vezeklésképpen próbálok valamelyest gyengéd lenni hozzá, hogy ne higgye azt, egyáltalán nem érdekelnek az ő érzései. Oké, a szolgám, de nem szeretném rabszolgaként kezelni. Például sosem tudnék rá kezet emelni, bár ezt ő gyanítom nem tudja, és ez jól is van így. Nem mintha beindítana, hogy esetleg fél is tőlem, de nem akarok a szemében gyengének tűnni. Azért nekem is fontos a tekintély, mégis csak én volnék az ura. Meg persze még ha nem is teszem szóvá soha, tisztában vagyok azzal is, mennyi mindent tesz meg értem azzal, hogy rendben tartja a házat, kijár nappal elintézni nekem a fontos dolgokat... nem lehet könnyű neki, és nem akarom, hogy hálátlannak higgyen. Főleg, hogy előtte is volt neki élete, és kétlem, hogy az volt, amire vágyott, hogy egy vámpír szolgájává váljon. De szükségem van rá.
Tudom, ő is gyorsan akarta volna ezt elintézni, de egyszerűen nem tudok mit tenni, mert ahogy megláttam őt, elfogott ez a furcsa érzés. Elképesztő a mosolya, noha ezt sem mondtam neki még soha. Megint csak egy olyan mondat lenne a részemről, mely után attól tartanék, hogy majd gyengének fog tekinteni, engem, az Urát. Azt hittem az első reakciója az lesz, hogy felpofoz, mikor elkezdek közelíteni felé, de nem így tett, helyette csak tovább mosolygott, még akkor is, ha láttam is a szemében, nem érti, hogy mire készülök, és miért is teszem. A mosolyom kiszélesedik a döbbenetén, mikor háta a fallal találkozik, és egyik kezemmel meg is támaszkodom mellette, hogy ne mehessen sehová. Persze, nem akarom túszként tartani, inkább olyan mozdulat ez, mellyel szeretném felé nyomatékosítani, nem akarom, hogy bárhová is menjen most.
- Baj? Semmi baj nincs. - mondom nyugtatóan, már-már barátságos mosollyal az arcomon, mert érzem kérdésén az óvatosságot. Attól fél, hogy felidegesít a kíváncsiságával, viszont ezzel az óvatossággal meg csak azt éri el, hogy jobban akarom őt. Érzem, ahogy összerezzen, mikor hozzáérek, ezért nagyon gyengéden simogatni kezdem arcát. Bőre puha, selymes. Eljátszom a gondolattal, hogy végigsimítok a testén.
- Ne haragudj... - mondom halkan, az ajkaira suttogva, mielőtt megcsókoltam, és ekkor villan csak fejembe a felismerés: most először fordult elő, hogy annyira tekintettel legyek rá, hogy elnézést kértem tőle. Nevezetesen azért, mert muszáj ajkait megkóstolnom. Nem tudok gátat szabni a vágyaimnak, viszont így könnyen úgy tűnhet, ez a büntetése része volt. Mégis, hosszan csókolom, nyelvem fáradhatatlanul játszik az övével, és gondolataim megint eltévednek. Elképzelem őt ruha nélkül, én pedig azt teszek vele, amit csak szeretnék.
- De most itt vagy. - mondom bocsánatkérésére, de nem akarok távolabb menni tőle. Tetszik, hogy ennyire közel van hozzám a teste, így míg én a szemeibe nézek, kihasználva, hogy rám figyel, hátánál feljebb csúsztatom felsőjét. Jól áll rajta, de a bőrét akarom érezni, és meleg, fedetlen részén húzom végig ujjaimat.Kíváncsi vagyok a reakciójára, természetesen abbahagyom, ha nem élvezi, ám zavar az a kis távolság is köztünk, ezért még közelebb húzom.
- Rád vágyom, Stella... - suttogom az ajkaira, míg ruhája alatt kezem felcsúszik a hátán, és ha eddig nem állított meg, kikapcsolom melltartóját.

When I see your face...

When I see your face...

Kezdek tényleg úgy viselkedni, mint egy ragadozó, aki megpróbálja sarokba szorítani az áldozatát, hogy aztán kiélvezhessen vele minden egyes percet, mielőtt ténylegesen megkaparintaná. Én is élvezem ezt a játékot. Tetszik a döbbenete, ahogy a háta a falhoz ér, és az is tetszik, hogy nem tud hová menekülni. De vajon mi az, ami ennyire megbolondít benne? Miért vonz magához már azóta, hogy megismertem? Oké, eddig ellenálltam neki, de mostanában már egyre nehezebb a dolgom, és fogalmam sincs, hogy ezt mire foghatnám. Persze, tetszett nekem már akkor, amikor megismerkedtem vele azon a jótékonysági esten. Egyből tudtam, hogy nekem ő kell. Persze, akkor még nem olyan értelemben, ahogy most kell nekem. Tudtam, hogy azt akarom, ez a nő legyen mellettem, mert kedves, és valami elképesztő teste van, jóllehet ezt így szó szerint soha nem adtam a tudtára, és ha rajtam múlik, nem is fogom. Legalábbis amíg van rajta ruha, ami takarja. ha meztelen lenne, elképzelhető, hogy már többször is közöltem volna, mennyire vonzónak találom, de szerencsére így még sikerül ellenállnom a kísértésnek. De egyáltalán nem volna szabad még csak kísértést sem éreznem. Évtizedeken át olyan jól sikerült betartanom a saját szabályomat. Nincsenek érzések. Semmi érzelem. Erre mi történik? Megjelenik ő, a hosszú, szőke hajával, és az angyali mosolyával, és szépen hazavág nekem mindent.
Bár, hazudnék, ha azt mondanám, nem élvezem látni, milyen hatással vagyok rá. tetszik, ahogy nagyot nyel, és az is, ahogy érintésem hatására arca rohamosan pirulni kezd, így lágy simogatását egy pillanatra sem hagyom abba. De az ajkai... az ajkai a leghalálosabbak. Édesek, puhák... és olyan finomak, amilyeneket még nem éltem. Legszívesebben még tovább csókolnám azonnal, nem is akarnék elszakadni az ajkaitól, viszont a csók hatására a vágy, ami azóta növekedett bennem, hogy a fürdőszobából kilépve megpillantottam őt, csak tovább növekszik bennem. Ez pedig így nagyon nem jó... még akkor sem, ha rettentően élvezem ezt a piszkos játékot kettőnk között. Továbbra is gyengéd maradok hozzá, nem akarom, hogy úgy érezze, bántani akarom, mondjuk az még nekem is furcsa lenne, hisz soha nem bántottam eddig sem. Most se lenne gyomrom mondjuk megütni, vagy ilyesmi. Sőt, még a nyakát is kitekerném annak, aki hasonlót mer tenni vele. Még csókolni sem merem hevesebben, egyszerűen nem akarok neki semmiféle fájdalmat okozni. Még akkor is mosolyog, mikor ajkaink elválnak egymástól, és ez csak jobban beindít. Az, hogy nem lök el magától, nem akar megpróbálni eltávolodni, mind-mind csak az önbizalmamat, és az iránta táplált vágyamat növeli. Tetszik, ahogy megremeg karjaim között, mikor a bőrét érintem. Élvezem ezt, végigsimítani a hátán. Melltartóját olyan könnyedén hatástalanítom, hogy már szinte bűntudatom van érte, de egyáltalán nem törődök ezzel most, és kezemmel már haladnék is előre, hogy ott is végigsimítsak rajta, mikor megállítja kezeimet. Szemeimben vad tűz ég, úgy nézek rá, mint a kiéhezett farkas, aki épp most találta meg a bárányt, amelyikre már oly rég fájt a foga. A különbség csak annyi, hogy az én fogaim jóval hegyesebbek, mint a farkasé. Hm... gyönyörű metaforákkal élek. Fogadok, ez is Stella hatása miatt van. Próbálom nem vágyakozva hallgatni szavait, bár a türelmem érzem, kezd egyre végesebb lenni.
- Azt hiszed, büntetni akarlak? - kérdezem tőle halkan, az ajkaira suttogva a kérdést, majd gyengéd erővel, az álla alatt megérintve hátradöntöm a fejét, és ajkaimmal elkezdem bejárni a nyakát. Végigcsókolgatom finom bőrét, melyet itt-ott még a nyelvemmel is megízlelek. Kezem közben derekára siklik, majd előre csúszva kicsúszik felsője alól, és leesik a combjára, oda, ahol szoknyája már nem takarja, és közvetlenül bőrét érinthetem, felhúzva a lábát, hogy jobban végigsimíthassam combját.
- Nem büntetlek, Stella. Mást akarok... - a vágytól hangom rekedtesre vált, ahogy kezem kezd becsúszni szoknyája alá, egyre feljebb haladva combján, majd elérek egy textil anyag széléhez. Megfordul a fejemben, hogy nemes egyszerűséggel letépem róla a bugyiját, de nem akarom csak úgy rávetni magam. Ki akarom élvezni a helyzetet... mint a macska, meg az egér példája. Így aztán ujjam tovább siklik, megtalálva útját a lábai közé, hogy megérintse ott, ahol még sosem járt, egyelőre a fehérneműjén keresztül.
- Tudod, hogy nem foglak bántani... - negédes hangon szólok hozzá, próbálom elvenni az eszét, hogy mégis nekem adja magát. Akarom őt. Meg akarom kapni, és érzem, hogy a türelmem is lassan elfogy, és rajta még mindig túl sok a ruha. Túl sok a zavaró tényező. Le akarom már szedni ezeket róluk, hallani akarom a sóhaját... és hogy ezt elérjem, tovább simogatom lábai között.

When I see your face...

When I see your face...

Akárhogyan is próbálkozom, bármennyire is igyekszem ellenállni a kísértésnek, mintha lenne bennem egy másik figura, aki viszont folyton megmakacsolja magát, és mindig, mikor el akarnék lépni Stellától, egy újabb adag vágyat pumpál a testembe, mely az ereimen keresztül szétárad, megfertőzi a véremet, és megmérgezi gondolataimat, hogy csak ez az előttem álló szőke szépség tölthesse ki őket. Ez pedig elegendő a számomra ahhoz, hogy meggátoljon bárminemű ellenállásban, a kéjes vágy ugyanis szép lassan elönti a tudatomat, és egyetlen csepp józanság nem marad már bennem, lelki szemeim előtt csak az lebeg, mit fogok tenni vele, amint egyszer sikerül megszabadítanom a ruháitól. Semmi másra nem tudok gondolni, csak rá, így más már nem is zavar. Nem törődök olyanokkal, hogy következmények, meg, hogy hogyan lesz azután... főleg, hogy ami jobban megijeszt, őt azután se dobnám el magamtól, mint aki csak erre kellett. Ő más. Mindig is másként tekintettem rá, de nem azért, mert a szolgám, hanem azért, mert szükségem van rá. Jelen esetben... minden értelemben így van. Lenézek rajta, és csak az jut eszembe, mennyire megszabadítanám ettől a szoknyától. Azok a szexi lábai az eszemet veszik.
Talán én is hibás vagyok, hogy hagytam a helyzetet idáig fajulni, talán nem kellene ennyire hevesnek lennem. Hiszen ő a szolgám... én meg egyszerűen ráhajtok. De mit tehetnék, ha egyszer tényleg annyira kívánom? leírhatatlan az érzés, ahogy törékeny teste megremeg az érintésem alatt, és ettől legszívesebben az egész testén végighúznám a kezemet. Azon is csodálkozom, hogy eddig hogyan bírtam ki, hogy ne tépjem le róla a ruháit. Különben is... hogy merik azok, hogy eltakarják előlem?
- Egyáltalán nem annak szánom. - istenem, olyan finom bőre van, hogy az valami hihetetlen. Egyre többször érintem meg őt a nyelvem hegyével, és a csókjaim is egyre forróbbá válnak nyakán, ahogyan az orromat megint elönti az az édes illat, ami belőle árad. Most meg már tudom, hogy az íze is ugyanilyen édes, ezért ahogy elhajolok egy pillanatra a nyakától, muszáj visszatapadnom az ajkaira, mert olyan vagyok, mint egy drogos, aki már rég nem kapta meg a megfelelő adagot, és most teljesen ki van éhezve. Nyelvem hevesen kezdi simogatni az övét, míg egy kicsit jobban combjába markolok, kifejezve az iránta fokozódó vágyamat.
- Dehogynem szabad. Csak mi vagyunk... - egy pimasz mosolyt villantok rá, hogy tudassam vele, mi is jár a fejemben, majd ha ez nem lenne elég, eddig combján pihenő kezem hátravándorol és belemarkol a fenekébe. Hogy valakinek ennyire formás, szexi hátsója? Komolyan, ez már szerintem bűn. Ám ezután a kezem már olyan területen jár, amit szerintem ő definiál úgy, mint rossz. De nem érdekel, olyan jó érzés hallani a nyögését, hogy nem hagyom abba bugyiján keresztül való simogatását. A hangja akadozik... ez csak jobban beindít engem, és félrehúzva alul bugyijának szegélyét, ujjam be tud siklani a testéhez, és közvetlenül a csiklójánál kezdem izgatni.
- Imádom a hangod... - suttogom a fülébe kiéhezetten, miután újra felsóhajt. Egyszerűen jó érzés, hogy ezeket én váltom ki belőle. Ráadásul a hab a tortán... érzem, hogy a bugyija kezd elázni. De nem zavartatom magam. Tovább izgatom nedves területét.
- Igen? - nézek én is a szemébe, de nem állok le, hiába kérlel. Direkt csinálok úgy, mintha arra kérne, folytassam, és kicsit intenzívebben is csinálom, ujjamat jobban hozzányomva odalent. Már csak egy kicsit kell kitartanom, és elveszem az eszét... látom rajta.
- A tested nem ezt mondja... - mosolygok rá nedvességére utalva, majd még jobban nekinyomom az ujjamat, bár a bugyija már egyre inkább kezd útban lenni. Addig viszont nem akarok tovább menni, ameddig nem látom a reakcióját.

When I see your face...

When I see your face...

Tekintve, hogy milyen szabályt hoztam magammal szemben, és hogy milyen sokáig is sikerült betartanom ezt a szabályt, sosem gondoltam volna, hogy pont a szolgám lesz az, aki iránt... ezt inkább ki sem mondom. Nem táplálok én semmiféle érzelmet senki iránt! Soha nem tettem, és nyilvánvalóan most sem erről van szó, ez a mostani érzés bennem pedig csak, nem is tudom, átmeneti elmezavar, remélem. Mert az lehetetlen, hogy másképp legyen. lehetetlen, hogy érezzek valamit. Mondjuk, elég sok mindent megmagyarázna. Azt, hogy miért érzek kellemetlen szorongást minden egyes késésekor... ilyen lenne az aggódás? A féltés? Legalább megmagyarázza, miért teremtem le minden ilyen eset után a hazajövetelekor. Igen... nem játszhatja ezt velem csak úgy, tanulja meg, hogy nálam rendnek kell lennie, mert ő a szolgám, és én elvárom, hogy akkor jöjjön vissza, amikor mondom. Igen, ez az, köze sincs az egészhez semmi olyasminek, hogy aggódnék érte, vagy félteném. Csak az a baj, hogy a másik felem, mely most annyira vágyakozik érte, az ezt nem hiszi el. Ő csak nevet rajtam, és közli, gúnyos képpel az arcomba üvöltve, hogy hazudok.
A csókja édes, olyan jó érzés, ahogy nyelveink találkoznak, hogy az valami leírhatatlan. Az érzés csak fokozódik, hogy a combját érinthetem. Mindig is megbámultam, ha egy olyan szoknya volt rajta, mint ma is. De megérinteni... az annyira más. Érzem ujjaim alatt a selymes, puha bőrét, hőt ont a teste, közelebb húz, melynek én engedelmeskedem is, így testünk egymáshoz simul. A sóhajai tovább növelik vágyamat ugyanakkor örömmel töltenek el. Örülök, hogy élvezi az érintéseimet. Eleget dolgoztatom úgy, hogy vállrándítást sem kap érte. Most csak rá irányítom minden figyelmemet. Elmosolyodok, mikor belenyög a csókba. Nem kéne ennyire örülnöm az élvezeteinek, az örömének.
- ... tetszik? - fejezem be fülébe suttogva a mondatát helyette kérdő hangsúllyal, hogy erre gondolt-e. Persze, tudom, hogy nem ezt akarta mondani, hanem valószínűleg helytelennek vagy rossznak titulálta volna azt, amit teszünk, de ez egy túl magas labda volt, le kellett csapnom. Viszont nagyon tetszik, hogy félbehagyja a mondatot, és inkább arra koncentrál, amit vele teszek. Már az enyém, érzem... nem fog elmenekülni. Megnyertem magamnak, és még előttünk áll az egész este. Meg a holnap este... mert nem egyszer akarom a magaménak tudni. Még sokszor akarom hallani a sóhajait, a nyögéseit. Jól esik, hogy ennyire élvezi, és szeretnék még ilyen örömöket okozni neki... vagy még jobbat.
- Többször is hívhatnál a nevemen. - szexinek találom a nyöszörgését, és végig is simítok formás hátsóján, hogy ezt tudassam vele... csak már megint az útban az a rohadt bugyija. Meztelenül akarom látni, érinteni... nem sokáig fogom már türtőztetni magam. Ujjaim kezdik kényeztetni, és én is élvezem, hogy végre nem áll utamba a bugyija. Hogy közvetlenül a testét érezhetem. A szűk helyet, melyet ujjaim élvezettel fedeznek fel, miközben érintésükkel igyekeznek minél több örömet okozni Stellának. Tetszik a remegése, amit az élvezettől produkál, és másik kezemmel átölelem derekánál. Éreztetni akarom vele, hogy nincs mit szégyellnie... de még inkább azt szeretném, hogy bízzon bennem. éreztetni akarom, hogy átadhatja magát nekem. Nem kihasználom. Örömet akarok neki okozni.
- Milyen heves lettél... - jegyzem meg a szóra, amit többször is nyög, ezért nem is hagyom abba, sőt, még jobban testébe nyomom az ujjamat, és a mozgatásukat egy kicsit sem függesztem fel. Azok a gyönyörű megremegnek, arcát érzem a vállamnál, ő megrándul, és hangos nyögéséből nem nehéz rájönnöm, hogy sikerült eljuttatnom a gyönyör pontjára. Még egy kicsit mozgatom kezem, hogy kiteljesíthessem benne ezt az érzést, majd kihúzódom belőle, de csak akkor, mikor már teljesen elöntötte a gyönyör. Akkor viszont kihasználom, hogy hozzám bújik, és elkezdem lejjebb húzni bugyiját, ami így egy pont után lepottyan a földre lábaihoz.
- Ma már nem lesz rá szükséged... - közlöm vele széles mosollyal az arcomon, mikor szégyenlősen felnéz rám, majd egy hosszú csókban részesítem, aztán egy hirtelen szakadva el ajkaitól, felkapom a karjaimba, és elviszem a szobámba. Az övébe is vihetném, de valamiért nem teszem, pedig ide eddig nemigen engedtem be. De most már részese a világomnak. Aminek eddig senki sem volt. A szoba nagyjából olyan berendezésű, mint az övé, de az ágy nagyobb. Fehér lepedő és fehér takarók pihennek rajta. Lefektetem rá, úgy, hogy feje a párnát érje. Végigsimítok kipirult arcán.
- Ma este csak rád fogok figyelni. - mondom, majd lejjebb csúszva elkezdek végigcsókolni szexi lábain. Combján elidőzöm, és nyelvemet kidugva siklom át annak belső felére. Közben kezeim feltolják rajta a szoknyát, így a pont, ahol az előbb ujjaim jártak, láthatóvá válik, és most nyelvemet húzom végig rajta odalent. Közben persze kezeim nem maradnak tétlenek, türelmetlen mozdulattal kezdik megszabadítani a szoknyától.

When I see your face...

When I see your face...

Igazából, még én magam sem hiszem el, hogy tényleg ezt csinálom. Hiszen ő a szolgám, és... mondjuk, nem mintha ennek bármi köze lenne bármihez, de mégis csak az ura vagyok, nem is beszélve arról a belső szabályról, amit magammal szemben támasztottam még évtizedekkel ezelőtt. Semmi érzelem. Ezt sikerült is teljesen jól betartanom. Minden nő, akivel csak dolgom volt, csupán szükségletem, jobban mondva vágyaim kielégítését szolgálták. De tettem róla, hogy egyikük se bánja meg, és végső soron... nem is bánták soha. Mindig odafigyeltem rájuk, bár tisztában vagyok vele, hogy a mai társadalomban az emberek közt emiatt önző bunkónak tartanánk a nők, mivel szerintük csak lenézem őket. Talán így is van. Talán sosem tekintettem többként rájuk, mint egyszerű tárgyak. De Stellára sosem így néztem. Már akkor sem, mikor ismeretségünk még pirkadatát élte csupán. Akkor is azt éreztem, hogy van benne valami különleges, valami hívogató. Ez a hívogató valami pedig most teljesen ellepi a tudatomat, mint a vérszomj minden egyes vadászatom estéjén, de ez most másféle vágy. Nem éhség, nem szomj az édes vérre... hanem a kéjes vágyakozás a testére. Az ő iránta érzett vágyam részegített meg.
Hihetetlen érzés, ahogy ajkaink összeérnek, ahogy érzem, megrezzen érintésem alatt, ahogy ujjaimmal lassan elkezdem feltérképezni vonzó testét. Élvezek minden egyes apró sóhajt és nyögést, amit képes vagyok kicsalni belőle, talán éppen azért, mert simogatja a nem létező lelkemet az, hogy mindezt én hozom ki belőle. Azért nyög, mert az én érintésemet élvezi ennyire, és teste az én ujjam miatt éli át ezt a gyönyört, amit valószínűleg nem vallana be nekem soha, mekkora örömmel tölti el. Furcsa... most, hogy itt vagyunk, és elnézem őt, ahogy teste ontja a hőt a vágytól, ahogy érzem lábai közti nedvességét, egyszerűen fel nem foghatom, hogy bírtam ki eddig anélkül, hogy megérintettem volna.
- Hé... félreértettél, nem kell bocsánatot kérned, Stella. - húzom végig szabad kezemet az arcán, melyen a pír egyre nagyobb területet kezd elborítani. Elképesztő, mennyire szép így. amúgy is gyönyörűnek tartottam, de így, közelről a látvány egyszerűen leírhatatlan. Még azt is megkockáztatom, ő a legszebb nő, akivel valaha találkoztam, vagy talán csak valami megmagyarázhatatlan érzés folytán az ő arca az, akiéről soha nem tudnék megfeledkezni. Ahogy az érzésről sem, amint érintésem alatt megremeg, mikor átkarolom őt. Csak jobban magamhoz ölelem így a testét, kezem pedig felsiklik a hátán, mintha csak azt próbálnám mondani ezzel: "Itt vagyok, nem kell félned." Nem csoda hát, hogy mikor hozzám bújik, eszem ágában sincs ellökni magamtól, sőt másik kezemmel is átkarolom őt, hogy biztonságban érezze magát. Inkább nyírjon ki egy vadász, mintsem bántsam őt. Mármint szavakkal nyilván megtettem már, még ha nem is mondja, de fizikailag... sosem ütném meg. Nem is tudnám. Főleg nem azok után, mi mindent tett értem. Mintha csak azt gondolnám, ezzel megköszönhetem neki valamelyest.
- Tudod, hogy nem foglak. - mosolygok rá széles, szokványosan kisfiús mosolyommal, és ígéretemhez mérten nem is állok meg, még ficánkolása ellenére sem, csak akkor teszem le, amikor már a szobámban vagyunk, és óvatosan fektetem az ágyra. Végigcsókolok lábain, de érzem, zavarja őt valami, bár nem állok le azonnal. Hogy miért nem? Nem is tudom... jó érzés kicsit húzni az idegeit. Plusz nevezhetjük valamelyest büntetésnek, amiért már megint visszatért ehhez a fránya "Uram" megszólításhoz. Mikor a szolgám lett, nem szóltam rá, mert jól esett, simogatta az egómat az, hogy ennyire megadja nekem a tiszteletet, de közben idegesített is. Nem vagyok egy vén tata, szólítson már a nevemen, a fenébe is!
Mindazonáltal, kétségbeesett kérése nem megy el csak úgy a fülem mellett, de mielőtt ténylegesen rá figyelnék, még egyszer végighúzom rajta a nyelvemet ugyanott. Aztán újra, meg újra... és újra. Most nyugodtan és joggal felróhatná nekem Stella, hogy én ezt élvezem, és a helyzet az... hogy igaza is lenne.
- Hallgatlak... - persze, abbahagyom, hiszen azért túlzás lenne azt állítani, hogy nem figyelek rá. Természetesen érdekel, mit akar elmondani, bár az kicsit zavar, hogy az arca elé tette a kezét, ezért feljebb húzódva melléülök az ágy szélére, majd kezeimet az övéire helyezem. Gyengéden érintem őket, mintha csak attól félnék, a puszta érintéstől képesek lennének eltörni. De azért magabiztosan, nem hagyva, hogy ott tartsa őket, elhúzom arca elől, hogy lássam őt. Szemeimben még mindig ott loboghat a vad tűz. A tűz, ami őrá vágyakozik. De meghallgatom... muszáj türtőztetnem magam.

When I see your face...