Amszterdam
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Welcome


Amszterdam - 2014
Üdvözlünk téged a világunkban! Úgy érzed valóban felkészültél a rád váró meglepetésekre? Van benned elég bátorság ahhoz, hogy csatlakozz a veszélyekkel és bizonytalansággal teli történethez? Ha semmi sem tántorít el téged a célodtól, akkor tárt karokkal vár téged Amszterdam. Ajánljuk, hogy mindig nézz a hátad mögé...

Fiúk: 8
Lányok: 9
※ Vámpírok: 4
※ Szolgák: 2
※ Telepaták: 2
※ Vadászok: 4
※ Boszorkányok: 3
※ Emberek: 2
Events
Kalandok: Hamarosan
Aktuális korlátozások: -
Links
Chat box
The Staff
※ Caelan Harbuck - admin
※ Cara Clarke - admin
Latest topics
» Twilight after dark
Csüt. Dec. 25, 2014 3:36 am by Vendég

» Mysterious New Orlans
Kedd Nov. 25, 2014 9:25 am by Vendég

» American Horror Story: Mortals
Vas. Szept. 21, 2014 12:49 am by Vendég

» mutant and proud
Szer. Szept. 03, 2014 8:27 am by Vendég

» Never say never - Tat & Sam
Hétf. Aug. 18, 2014 5:21 am by Samuel Belmont

» Stella and Han
Szomb. Aug. 09, 2014 1:20 am by Han Cho Bai

» Creatures of New York
Hétf. Aug. 04, 2014 10:20 pm by Cara Clarke

»  like a whiff of shadows
Kedd Júl. 29, 2014 10:54 pm by Cara Clarke

» A Rezidencia ~ Stella & Julian
Hétf. Júl. 28, 2014 10:50 pm by Stella Faye

Credits
Az oldal vezetősége ezennel köszönetet mond a tumblr.comnak, a THOUSAND FIREFLIES – nak, a Halloween designnak, az Obsessionnak és még sokan másoknak, akik lehetővé tették a fórumon használt képek, kódok, stb., használatát.
A vezetőség leszögezi, hogy a fórum üzemeltetéséből semmiféle anyagi haszna nem származik, kizárólag a userek szórakoztatása, a jó hangulat megteremtése, és az élvezetes játékok elősegítése a céljuk.
A Staff nem vállal felelősséget a userek által feltöltött tartalmakért.

Share | 
 

 A Rezidencia ~ Stella & Julian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Julian Doyle
※ Vámpír
avatar

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2014. Jul. 15.
Tartózkodási hely : Mindig jó helyen

TémanyitásTárgy: A Rezidencia ~ Stella & Julian   Csüt. Júl. 17, 2014 2:04 am



When I see your face...



Leszállt az éj, én pedig már megint várok. Újfent mintha ez kezdene lenni az új hobbim, pedig baromira nem élvezem ám. Mégis jobban szeretek úgy elindulni táplálkozni, hogy a szolgám már hazaért. Nem szeretem, mikor odakint csatangol a holdfény idején. Nappal nem bánom, mennyit járkál, de ilyenkor túl sok a veszélyforrás odakint. Most meg mi a fenét aggódom? Ha van olyan ostoba, hogy bajba kerül, akkor meg is érdemli... viszont, azért azt mégse akarom, hogy baja essen.
Nem jó ez így, kezdem a saját legfontosabb szabályomat megszegni, és ez így nagyon, de nagyon nem helyes. A fürdő felé veszem az irányt, de ez csak amolyan pótcselekvés, nem akarok én ott semmit se csinálni, csak legalább ameddig mászkálok, elterelem a gondolataimat. Mégis, mikor odaérek, ledobom magamról a felsőmet, és egy pillanatra megállok a tükörnél. legszívesebben ráordítanék magamra: térj már észhez, te bolond! Mióta csak itt van mellettem, egyre furább gondolatok járnak a fejemben, és jómagam is egyre furcsábban kezdek csak viselkedni. Megnyitom a zuhany meleg vizét. Az embereknek beszokott válni egy tisztító tusolás, hogy lehűtsék a gondolataikat. Úgyhogy nadrágomtól is megszabadulok és be is állok a fülkébe, hadd érje a víz a bőrömet. Nem tudom, meddig állok ott pontosan, azon gondolkodva, mit is kéne kezdenem a helyzettel, csak arra eszmélek, hogy hangokat, járkálást hallok a fürdőn kívülről. Tuti Ő az. Lassan elzárom a vizet, gyorsan megtörlöm magam, és a törülközőt a derekamra csavarva lépek ki a fürdőből, mire a folyosón pont vele találkozom szembe.
- Merre járkáltál? - szögezem neki a kérdést üdvözlésképp, és a hangomban egy kis indulat is kiérződhet, miközben végigfuttatom rajta a tekintetemet. Ma is csinos... ezt pedig egyre gyakrabban könyvelem el magamban. Hiába... szexi, ezt nem tagadhatom.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stella Faye
※ Szolga
avatar

Hozzászólások száma : 11
Join date : 2014. Jul. 16.
Age : 28
Tartózkodási hely : Vagy a városban, vagy a Rezidenciában.

TémanyitásTárgy: Re: A Rezidencia ~ Stella & Julian   Csüt. Júl. 17, 2014 4:27 am



When I see your face...



Gyakran álmodoztam arról, hogy milyen jövőm lesz: lesz majd egy nagyszerű munkám, egy remek férjem, lesznek majd gyermekeink, és majd egy hatalmas családi házban fogunk élni. Ám, az élet sohasem azt adja meg neked, amire annyira vágytál. Az álmaim helyett ugyanis most egy vámpír szolgája vagyok, melyet, bár nem bánok, mégsem ez volt az, amire vágytam. De mindegy, talán nem is baj. Ez az életvitel is jó nekem, már persze, ha leszámítjuk azt, hogy a szüleimtől búcsút kellett vennem és, talán soha többé nem láthatom őket. Na persze, nem szabad soha azt mondani, hogy soha, hisz még annyi minden változhat az életben! Mivel az Uram, Julian vámpír, így a nappali dolgokat nekem kell elintéznem. Ilyen például a bevásárlás, mely ma valahogyan sokkal nehezebbnek tűnik, mint normális esetben. A boltok üresek, ráadásul sietnem is kell, mivel este az Uram elmegy az éjszakai túrájára, mely alatt ma is, mint minden nap, halálra fogom magamat aggódni, hogy vajon épen visszafog-e térni hozzám. Tudom, hogy nevetséges, hiszen vámpír, de a mai világban, amikor az utcasarkon találkozhatsz egy boszorkánnyal, vagy a legközelebbi épületből egy vadász figyel rád, nem éppen a legegészségesebb dolog napnyugta után kimenni az utcára, még akkor sem, ha az illető egy vámpír. Miközben ezeken a dolgokon gondolkozok, idegesen fújtatok egyet, előre pillantva a sorban. Miért pont most vásárol mindenki? Kipillantok az ablakon. A nap fénye narancssárga színnel festi be a házak falait. Sietnem kell! Az Uram ismét dühös lesz rám, ha nem érek időben haza. Ha valaki, ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy egy bevásárlás eltarthat akár egy egész napig is, akkor nagyvalószínűsége, hogy csak egy jót mosolyogtam volna rajta, ám így, hogy én magam tapasztalom ezt meg, ez így egy kicsit sem kellemes érzés. Pedig időben elindultam. Mi lett volna, ha mára még mást is beterveztem volna? Tegyük fel, takarítást, vagy hasonlót. Még jó, hogy takarítani holnap szeretnék. Miután végre sikerül mindent megvennem, már beesteledik. Gyorsan szedem lábaimat az úton, miközben óvatosan nézelődök össze-vissza, nehogy még a végén egy vadász, vagy más lény észrevegyen és utánam jöjjön. Nem szeretném az Uramat bajba sodorni. Már így is eléggé dühös lesz rám a miatt, mert miattam később kell elindulnia. Végül, egy egész napi séta után sikeresen hazaérkezem a Rezidenciába. Miközben a konyha felé igyekszem, víz csobogását hallom meg a fürdőszobából. Ez biztosan az Uram. Idegesen nyelek egyet. Biztosan észrevette, hogy nem vagyok itthon, és le fogja e miatt ismét harapni a fejemet. Pedig tényleg nem akartam ennyi ideig távol lenni! Lepakolom a cuccokat, melyeket gyorsan a helyükre teszek, majd a szobám felé indulok, hogy rendbe tudjam magamat szedni, ám, még mielőtt el tudnék érni az ajtóig, az Uramba botlok, aki a fürdőszobából lép ki. Megszeppenten veszem észre, hogy csak egy fehér törülköző van derekán, majd pír jelenik meg arcomon és félrepillantok. Igen, ha valaki fürdik vagy zuhanyozik, általában csak egy törülközőben szokott utána lenni mindaddig, amíg fel nem veszi a hálóruháját. Ez törvényszerű, mégis zavarba hoz. Főleg, mivel el kell ismernem, hogy nagyon jól néz ki…
Kérdésére ártatlanul ránézek, majd rámosolygok.
-Csak bevásároltam. –mondom ártatlanul pislogva
Biztosan nem fogja elhinni, hogy egész nap azért voltam oda, pedig így van! Nem tehetek róla, hogy a boltokban vagy nincs az, ami nekünk kell, vagy túl drága! Ugyanis, akármennyire is próbálkozik Julian, én nem fogom megvenni azokat a termékeket, melyek drágák. Nem szeretek feleslegesen költekezni, főleg nem úgy, hogy közben, mellette pár utcával, sokkal olcsóbban is meglehet venni.
-Sajnálom, hogy megvárattalak. –mosolygok rá
Remélem, hogy azért annyira nem lesz rám dühös a késésem miatt…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian Doyle
※ Vámpír
avatar

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2014. Jul. 15.
Tartózkodási hely : Mindig jó helyen

TémanyitásTárgy: Re: A Rezidencia ~ Stella & Julian   Csüt. Júl. 17, 2014 4:44 am



When I see your face...



Nem tudnám megmondani, mi készít ki jobban, az, mikor elkésik, pedig pontosan tudja, mennyire utálok várni rá, vagy az, mikor nem tudom tisztességesen leharapni a fejét, mert a szemében olyan csillogás ragyog fel, mikor ártatlan mosolyával ránéz, hogy egy pillanatra még azt is elfelejtem, miért is haragszom rá pontosan és már csak később jut eszembe, hogy le akartam teremteni, amikor meg már teljesen fölösleges megtennem és visszatérnem az előző témára. nem is igaz, hogy ezt nem direkt csinálja.
Mindazonáltal igyekszem mindig rezzenéstelen arccal bámulni mosolyát, miközben a bensőm lángolni kezd érte minden egyes ilyen pillanatban. Ahogy most is, még akkor is ha piszkosul nehéz, főleg, hogy róla egyszerűen képtelenség rosszat feltételezni. De aztán... valami meg is változik bennem, miközben beszél. Hirtelen már nem is az arcát nézem, hanem az ajkait... a nyakát. Végigpillantok testén, majd egy halvány mosollyal nyugtázom, hogy még mindig ott van a pír az arcán. Mikor befejezi, magam sem tudom, mit miért csinálok. orromba szökik Stella édes illata és ez megrészegít.
- Bevásároltál... - visszhangzom, de hangomban már nincs harag, ellenben van ott valami más. valami, amit eddig mindig kerültem, valami, ami eddig soha nem volt ott... vágy. Mint amit akkor szoktam érezni, mielőtt az áldozatomba belemélyesztem szemfogaimat, hogy megkóstolhassam finom, meleg vérét. De ez most mégsem olyan. Egyre csak lépek hozzá közelebb, arcomra gúnyos mosoly ül ki, mivel a háta mögött fal van, ha el is kezd hátrálni, egy idő után meg kell torpanjon. Utolsó mondatát meg sem hallva pillantok megint végig rajta, úgy, hogy ezúttal ő is szemtanúja lehessen, ahogy végignézek testén.
- Csinos vagy... - mondom halkan, mint aki tényleg részeg, és lehet az is vagyok. Részeg a látványától, a hangjától, a mosolyától. Legszívesebben pofán verném magam, és ez az érzés még csak növekszik is, ahogy kezem Stella arcára siklik, ajkaim pedig lassan megízlelik az övéit, hogy nyelvem a szájába tolakodva heves csókra hívhassa őt.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stella Faye
※ Szolga
avatar

Hozzászólások száma : 11
Join date : 2014. Jul. 16.
Age : 28
Tartózkodási hely : Vagy a városban, vagy a Rezidenciában.

TémanyitásTárgy: Re: A Rezidencia ~ Stella & Julian   Csüt. Júl. 17, 2014 7:58 am



When I see your face...



Tudtam, hogy haragudni fog rám a miatt, mert később érek haza, így hát, szinte minden eshetőségre felkészültem, mikor beléptem az ajtón. Ilyenkor általában leszid, hogy mégis hogy gondoltam azt, hogy később jövök, felborítom az ő életritmusát, meg hasonlók, szóval, valami ilyesmire számítottam tőle. Ezeknek a nagy vitáknak a vége mindig az, hogy kezével int, majd elvonulok a saját kis szobámba, ahol alaposan átgondolom, hogy mit is ronthattam el. Tudom, ez most az én hibám volt, de ennünk is kell azért valamit, nem? Jó, oké, neki nem kell, de nekem igen. Ráadásul ez a Rezidencia hatalmas, ha nekiállok a takarításnak, az rengeteg időt fog elvenni, és a bevásárlásra nem fog időm maradni… na meg ott vannak a számlák még, amiket be kell fizetni, meg még soroljam? Egy szó, mint száz, én sem így szerettem volna eltölteni a napom nagy részét, de nem tudok mit csinálni. Egy szolgának ez a kötelessége.
Naivan azt hittem, hogy majd gyorsan besurranok a házba, elpakolok és elmegyek a szobámba, mintha mi sem történt volna, de ez persze a fordítottjaként történik meg. Sejthettem volna… ilyen az én szerencsém. Mikor az Uram, Julian megkérdez, merre jártam, őszintén bevallom neki, hogy bevásároltam. Soha nem hazudok senkinek és mindenkivel őszinte vagyok. Akkor miért pont neki hazudnék? Na persze, ha egy vadásszal állnék szemben, az úgy már más volna, de, ez most lényegtelen. Mindig elkalandozok. Julian elismétli azt, amit mondtam, én pedig még mindig csak mosolygok rá. Mindig pozitívan látom a világot, még akkor is, mikor éppen valamilyen gondot követtem el. Annyira csak nem fog megbüntetni! Elvégre vigyázva jöttem, senki nem látott és minden itthon van, aminek itthon kell lennie. Akkor mégis mi a baj? Julian hirtelen közelebb kezd el felém lépni, mire hátrébb lépek. Értetlenül nézek szemeibe, majd megpillantom gúnyos mosolyát, amit nem tudok mire vélni.
-Mi a baj, Uram? –értetlenkedek óvatosan, nehogy még jobban megharagudjon rám, majd hirtelen a hátam nekiütközik valaminek
Hátrapillantok. A fal az. Visszanézek Julianre, kinek szemeiben valamilyen furcsa, számomra ismeretlen fényt látok felcsillanni. Végignéz rajtam, én pedig érzem, amint arcom még jobban vörösödni kezd el. Miért viselkedik így? Ez után furcsán közli velem, hogy csinos vagyok, mire még vörösebbé válok. Elkapom fejemet. Talán… talán rosszul van az éhségétől? És… és erről csak is én tehetek! Mikor hozzáér arcomhoz, összerezzenek és ránézek. Megmoccanni sem tudok. Teljesen ledermedtem.
-U-uram… -dadogok zavaromban
Érzem, amint testem felforrósodik a közelében, legfőképpen, amint szemeim a mellkasára tévednek. Annyira kidolgozott a felsőteste… és… olyan jóképű. Egyre közelebb hajol hozzám, majd ajkait az enyémhez érinti. Ebben a pillanatban fogom csak fel, hogy az, amit a szemeiben láttam, vágy volt. Erős, mindent elsöprő vágy, melyet, bár szégyellek bevallani, de… én is ugyanezt érzem iránta. Kezeim automatikusan tarkójára siklanak, majd hagyom, hogy a nyelve táncra hívja az enyémet. Testem automatikusan közelebb húzódik az övéhez és élvezem a csókját. Bár ügyetlen vagyok még a csókban, hisz eddig még senkivel nem próbálhattam, számomra ez akkor is nagyszerű érzés. Legfőképpen talán azért, mert Ő volt az, aki először csókolt meg. Nem tudom, mennyi ideig csókolóztunk, míg végül a levegőhiánytól elválnak ajkaink, én pedig, szinte azonnal a friss, éltető oxigén után kapkodok. Amint az oxigén eljut az agyamba, egyből felfogom, hogy mindez valószínűleg csak a büntetésem része volt, amit azért kaptam, mert később érkeztem haza, mint kellett volna. Felpillantok rá, majd elmosolyodom. Még ha ez a csók csakis a büntetésem része volt, akkor is nagyszerű volt. Igen. Minden bizonnyal ez volt a büntetésem azért, mert késtem, és meg kellett várakoztatnom. Ijedten veszem észre, hogy a kezeim még a tarkóján pihennek, így hát villámgyorsan leveszem a két végtagomat róla, majd szégyenlősen, kipirultan oldalra pillantok. Kezd bűntudatom lenni.
-Sajnálom… hogy megvárakoztattalak. –kérek tőle bocsánatot, még mindig vörösen
Vajon most mit gondolhat rólam?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian Doyle
※ Vámpír
avatar

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2014. Jul. 15.
Tartózkodási hely : Mindig jó helyen

TémanyitásTárgy: Re: A Rezidencia ~ Stella & Julian   Csüt. Júl. 17, 2014 8:27 am



When I see your face...



Igen, én is tudom, hogy túlságosan keményen bánok vele olykor, mikor elkésik, vagy teljesen véletlenül elront valamit, és ezek után jön mindig az, hogy vezeklésképpen próbálok valamelyest gyengéd lenni hozzá, hogy ne higgye azt, egyáltalán nem érdekelnek az ő érzései. Oké, a szolgám, de nem szeretném rabszolgaként kezelni. Például sosem tudnék rá kezet emelni, bár ezt ő gyanítom nem tudja, és ez jól is van így. Nem mintha beindítana, hogy esetleg fél is tőlem, de nem akarok a szemében gyengének tűnni. Azért nekem is fontos a tekintély, mégis csak én volnék az ura. Meg persze még ha nem is teszem szóvá soha, tisztában vagyok azzal is, mennyi mindent tesz meg értem azzal, hogy rendben tartja a házat, kijár nappal elintézni nekem a fontos dolgokat... nem lehet könnyű neki, és nem akarom, hogy hálátlannak higgyen. Főleg, hogy előtte is volt neki élete, és kétlem, hogy az volt, amire vágyott, hogy egy vámpír szolgájává váljon. De szükségem van rá.
Tudom, ő is gyorsan akarta volna ezt elintézni, de egyszerűen nem tudok mit tenni, mert ahogy megláttam őt, elfogott ez a furcsa érzés. Elképesztő a mosolya, noha ezt sem mondtam neki még soha. Megint csak egy olyan mondat lenne a részemről, mely után attól tartanék, hogy majd gyengének fog tekinteni, engem, az Urát. Azt hittem az első reakciója az lesz, hogy felpofoz, mikor elkezdek közelíteni felé, de nem így tett, helyette csak tovább mosolygott, még akkor is, ha láttam is a szemében, nem érti, hogy mire készülök, és miért is teszem. A mosolyom kiszélesedik a döbbenetén, mikor háta a fallal találkozik, és egyik kezemmel meg is támaszkodom mellette, hogy ne mehessen sehová. Persze, nem akarom túszként tartani, inkább olyan mozdulat ez, mellyel szeretném felé nyomatékosítani, nem akarom, hogy bárhová is menjen most.
- Baj? Semmi baj nincs. - mondom nyugtatóan, már-már barátságos mosollyal az arcomon, mert érzem kérdésén az óvatosságot. Attól fél, hogy felidegesít a kíváncsiságával, viszont ezzel az óvatossággal meg csak azt éri el, hogy jobban akarom őt. Érzem, ahogy összerezzen, mikor hozzáérek, ezért nagyon gyengéden simogatni kezdem arcát. Bőre puha, selymes. Eljátszom a gondolattal, hogy végigsimítok a testén.
- Ne haragudj... - mondom halkan, az ajkaira suttogva, mielőtt megcsókoltam, és ekkor villan csak fejembe a felismerés: most először fordult elő, hogy annyira tekintettel legyek rá, hogy elnézést kértem tőle. Nevezetesen azért, mert muszáj ajkait megkóstolnom. Nem tudok gátat szabni a vágyaimnak, viszont így könnyen úgy tűnhet, ez a büntetése része volt. Mégis, hosszan csókolom, nyelvem fáradhatatlanul játszik az övével, és gondolataim megint eltévednek. Elképzelem őt ruha nélkül, én pedig azt teszek vele, amit csak szeretnék.
- De most itt vagy. - mondom bocsánatkérésére, de nem akarok távolabb menni tőle. Tetszik, hogy ennyire közel van hozzám a teste, így míg én a szemeibe nézek, kihasználva, hogy rám figyel, hátánál feljebb csúsztatom felsőjét. Jól áll rajta, de a bőrét akarom érezni, és meleg, fedetlen részén húzom végig ujjaimat.Kíváncsi vagyok a reakciójára, természetesen abbahagyom, ha nem élvezi, ám zavar az a kis távolság is köztünk, ezért még közelebb húzom.
- Rád vágyom, Stella... - suttogom az ajkaira, míg ruhája alatt kezem felcsúszik a hátán, és ha eddig nem állított meg, kikapcsolom melltartóját.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stella Faye
※ Szolga
avatar

Hozzászólások száma : 11
Join date : 2014. Jul. 16.
Age : 28
Tartózkodási hely : Vagy a városban, vagy a Rezidenciában.

TémanyitásTárgy: Re: A Rezidencia ~ Stella & Julian   Csüt. Júl. 17, 2014 11:45 pm



When I see your face...



Sok emberrel találkoztam már életemben apám üzleti megbeszélései miatt, melyek némelyikén én is részt vettem, még ha csak hallgatóként is, ám Julianhez hasonló emberrel még életemben nem találkoztam. Gyakran vicceli el a dolgokat, gyerekes, ugyanakkor, ha a helyzet megkívánja, egyik pillanatról a másikra tud határozott, komoly és néha ijesztő is lenni. Azt pedig már meg sem említem, hogy e mellé még mekkora nőcsábász is, szóval… annyira sokszínű, hogy nehéz kiismerni. Még én sem tudom mindig, hogy pontosan mit akar, vagy mit gondol, pedig én már jó pár éve ismerem őt, élek vele, mégsem tudnám megállapítani, például most is, hogy mi játszódik le benne. Megértem, hogy haragszik rám, és hogy megbüntet a késésem miatt, hisz így sok ideje kiesett miattam, és, gondolom ő is ki szeretne innét már mozdulni egy kicsit, azonban ő azt nem tudhatja, hogy a büntetése számomra nem az. Sőt… bár szégyellem bevallani, és még magamnak is halkan teszem, de… élvezem mindazt, amit csinál. Már az első találkozásunkkor zavarba ejtett a jóképűségével, imponált nekem a közvetlensége és a humora, később pedig, minél jobban megismertem, annál jobban megtetszett nekem. Na persze, ezt a világ minden kincséért sem mondanám el sem neki, sem senkinek. Ő az Uram, nem táplálhatok felé semmiféle érzelmet, mert abból csak baj születne. Ezzel csak az a probléma, hogy már rég megszegtem ezt a szabályt…
Most is, bár szégyellem bevallani, de, mikor kilépett a fürdőszobából, és csak a derekára volt csavarva a törülköző, teljesen beindította a fantáziámat. Te jó ég, miken gondolkozom?! Mikor a hátam a falnak ütközik, Julian az egyik karjával a falnak támaszkodik, jelezvén, hogy innét bizony én most nem fogok meglépni. Nagyot nyelek, egyrészt közelsége miatt, másrészt, mivel eddig ilyen köztünk még nem fordult elő. Kiabált velem, leszidott, de ilyen még nem történt közöttünk, és… ez egy kissé megrémiszt. Nem, nem tőle félek, csupán… vajon miféle büntetést szán nekem, ha ilyen körítéssel tálalja? Mikor megkérdezem, hogy mi a baj, azt mondja, hogy nincs semmi baj. Én ezt, most az egyszer képtelen vagyok elhinni. Vagy, talán… már annyira elvette az eszemet a közelsége, hogy képtelen vagyok józanul gondolkozni? Igen, minden bizonnyal így van. Megpróbálok ugyanúgy nézni rá végig, mint eddig, ez azonban nagyon nehéz, főleg úgy, hogy arcával egyre jobban közelít. Amennyire csak lehet, hozzápréselem magamat a falhoz, és reménykedem, hogy nem fog bántani. Bár, eddig még nem emelt rám kezet, ez alkalommal lehet, hogy túllőttem a célon, és meg fogja tenni. Mikor egyik kezével hozzáér arcomhoz, összerezzenek, mely hatására gyengéden kezdi el bőrömet simogatni. Arcom kipirul a mozdulatától. Egyrészt a szégyenlősségtől, másrészt azért, mert annyira gyengéden csinálja, hogy már élvezem. Ez nagy hiba! Nem volna szabad így éreznem az érintésétől! Az ajkaimhoz hajol, majd megkér, hogy ne haragudjak rá és megcsókol. Csókja gyengéd, de mégis vágytól fűtött. Talán az éhség teljesen elvette az eszét, talán ez a büntetésem része. Mindegy, a lényeg annyi, hogy nagyon élvezem mindazt, amit csinál. Mikor ajkaink elválnak, csak egy mosollyal próbálom nyugtatgatni, hogy valójában nem haragszom rá és semmi bajt nem csinált. Azt hiszem, legalább is. Bocsánatkérésemre csak annyit válaszol, hogy most már ott vagyok, mire csak egy aprót bólintok. Miféle büntetés ez? Szemeibe nézek, melyek annyira elvarázsolnak, hogy csak arra kapom fel fejemet, mikor ujjaival gyengéden végigsimít hátamon. Jólesően megremegek cselekedetére. Hogy tud valaki olyan gyengéd lenni, mint Ő? Egyre nehezebben bírok uralkodni magamon. Felnézek, mire még közelebb húz magához, majd ajkaimhoz hajol. Mondatára elmosolyodom, és, bár egyáltalán nem értem, mit miért tesz, nem akadályozom meg benne. Mikor azonban a melltartómat kikapcsolja, az agyam egyből felülkerekedik az érzéseimen, és ijedten állítom meg kezeit. Félénken nézek szemeibe. Én is akarom őt, de… de neki ez talán nem jelent semmit. Talán csak a büntetésem része ez, és… én nem így akarom elveszíteni. Szívből, azzal, akit szeretek, és nem így. Mert, bár azzal vagyok, akit titkon szeretek, sőt, élvezem, amit csinál, de… de neki lehet, hogy ez csak a büntetésem része, és utána ismét közömbös lenne velem. Nekem pedig ez túl sok ahhoz, hogy a büntetésem miatt veszítsem el.
-S-sajnálom… -nézek rá kérlelően –szabj ki nekem egy másik büntetést, de… kérlek… ne ezt… -suttogom a végén a szavakat
Szeretném, sőt, vágyom rá, de félek, hogy csak addig bánna velem így, míg meg nem kap, ezt pedig nem szeretném. Remélem, megérti, hogy ez nekem túl nagy büntetés. Bármi mást megcsinálok, de ezt nem szeretném.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian Doyle
※ Vámpír
avatar

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2014. Jul. 15.
Tartózkodási hely : Mindig jó helyen

TémanyitásTárgy: Re: A Rezidencia ~ Stella & Julian   Pént. Júl. 18, 2014 12:47 am



When I see your face...



Kezdek tényleg úgy viselkedni, mint egy ragadozó, aki megpróbálja sarokba szorítani az áldozatát, hogy aztán kiélvezhessen vele minden egyes percet, mielőtt ténylegesen megkaparintaná. Én is élvezem ezt a játékot. Tetszik a döbbenete, ahogy a háta a falhoz ér, és az is tetszik, hogy nem tud hová menekülni. De vajon mi az, ami ennyire megbolondít benne? Miért vonz magához már azóta, hogy megismertem? Oké, eddig ellenálltam neki, de mostanában már egyre nehezebb a dolgom, és fogalmam sincs, hogy ezt mire foghatnám. Persze, tetszett nekem már akkor, amikor megismerkedtem vele azon a jótékonysági esten. Egyből tudtam, hogy nekem ő kell. Persze, akkor még nem olyan értelemben, ahogy most kell nekem. Tudtam, hogy azt akarom, ez a nő legyen mellettem, mert kedves, és valami elképesztő teste van, jóllehet ezt így szó szerint soha nem adtam a tudtára, és ha rajtam múlik, nem is fogom. Legalábbis amíg van rajta ruha, ami takarja. ha meztelen lenne, elképzelhető, hogy már többször is közöltem volna, mennyire vonzónak találom, de szerencsére így még sikerül ellenállnom a kísértésnek. De egyáltalán nem volna szabad még csak kísértést sem éreznem. Évtizedeken át olyan jól sikerült betartanom a saját szabályomat. Nincsenek érzések. Semmi érzelem. Erre mi történik? Megjelenik ő, a hosszú, szőke hajával, és az angyali mosolyával, és szépen hazavág nekem mindent.
Bár, hazudnék, ha azt mondanám, nem élvezem látni, milyen hatással vagyok rá. tetszik, ahogy nagyot nyel, és az is, ahogy érintésem hatására arca rohamosan pirulni kezd, így lágy simogatását egy pillanatra sem hagyom abba. De az ajkai... az ajkai a leghalálosabbak. Édesek, puhák... és olyan finomak, amilyeneket még nem éltem. Legszívesebben még tovább csókolnám azonnal, nem is akarnék elszakadni az ajkaitól, viszont a csók hatására a vágy, ami azóta növekedett bennem, hogy a fürdőszobából kilépve megpillantottam őt, csak tovább növekszik bennem. Ez pedig így nagyon nem jó... még akkor sem, ha rettentően élvezem ezt a piszkos játékot kettőnk között. Továbbra is gyengéd maradok hozzá, nem akarom, hogy úgy érezze, bántani akarom, mondjuk az még nekem is furcsa lenne, hisz soha nem bántottam eddig sem. Most se lenne gyomrom mondjuk megütni, vagy ilyesmi. Sőt, még a nyakát is kitekerném annak, aki hasonlót mer tenni vele. Még csókolni sem merem hevesebben, egyszerűen nem akarok neki semmiféle fájdalmat okozni. Még akkor is mosolyog, mikor ajkaink elválnak egymástól, és ez csak jobban beindít. Az, hogy nem lök el magától, nem akar megpróbálni eltávolodni, mind-mind csak az önbizalmamat, és az iránta táplált vágyamat növeli. Tetszik, ahogy megremeg karjaim között, mikor a bőrét érintem. Élvezem ezt, végigsimítani a hátán. Melltartóját olyan könnyedén hatástalanítom, hogy már szinte bűntudatom van érte, de egyáltalán nem törődök ezzel most, és kezemmel már haladnék is előre, hogy ott is végigsimítsak rajta, mikor megállítja kezeimet. Szemeimben vad tűz ég, úgy nézek rá, mint a kiéhezett farkas, aki épp most találta meg a bárányt, amelyikre már oly rég fájt a foga. A különbség csak annyi, hogy az én fogaim jóval hegyesebbek, mint a farkasé. Hm... gyönyörű metaforákkal élek. Fogadok, ez is Stella hatása miatt van. Próbálom nem vágyakozva hallgatni szavait, bár a türelmem érzem, kezd egyre végesebb lenni.
- Azt hiszed, büntetni akarlak? - kérdezem tőle halkan, az ajkaira suttogva a kérdést, majd gyengéd erővel, az álla alatt megérintve hátradöntöm a fejét, és ajkaimmal elkezdem bejárni a nyakát. Végigcsókolgatom finom bőrét, melyet itt-ott még a nyelvemmel is megízlelek. Kezem közben derekára siklik, majd előre csúszva kicsúszik felsője alól, és leesik a combjára, oda, ahol szoknyája már nem takarja, és közvetlenül bőrét érinthetem, felhúzva a lábát, hogy jobban végigsimíthassam combját.
- Nem büntetlek, Stella. Mást akarok... - a vágytól hangom rekedtesre vált, ahogy kezem kezd becsúszni szoknyája alá, egyre feljebb haladva combján, majd elérek egy textil anyag széléhez. Megfordul a fejemben, hogy nemes egyszerűséggel letépem róla a bugyiját, de nem akarom csak úgy rávetni magam. Ki akarom élvezni a helyzetet... mint a macska, meg az egér példája. Így aztán ujjam tovább siklik, megtalálva útját a lábai közé, hogy megérintse ott, ahol még sosem járt, egyelőre a fehérneműjén keresztül.
- Tudod, hogy nem foglak bántani... - negédes hangon szólok hozzá, próbálom elvenni az eszét, hogy mégis nekem adja magát. Akarom őt. Meg akarom kapni, és érzem, hogy a türelmem is lassan elfogy, és rajta még mindig túl sok a ruha. Túl sok a zavaró tényező. Le akarom már szedni ezeket róluk, hallani akarom a sóhaját... és hogy ezt elérjem, tovább simogatom lábai között.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stella Faye
※ Szolga
avatar

Hozzászólások száma : 11
Join date : 2014. Jul. 16.
Age : 28
Tartózkodási hely : Vagy a városban, vagy a Rezidenciában.

TémanyitásTárgy: Re: A Rezidencia ~ Stella & Julian   Pént. Júl. 18, 2014 2:25 am



When I see your face...




A mai lányok közül a legtöbb meggondolatlanul adja oda magát a pillanat hevében egy olyasvalakinek, aki később, mintha mi sem történt volna, magára hagyja a lányt. Én ezt nem szeretném, főleg, mivel Juliant, bár szeretem, mégsem vagyok abban biztos, hogy valóban komolyak a szándékai, és ez nem csak egy estés kaland lenne a számára. Egyrészt. Másrészt pedig, ha megtörténik köztünk a dolog… hogy nézek én azok után a szemeibe? Hogy szólítsam Uramnak? Én egyike vagyok azon kevés lányok táborának, akik megpróbálják tényleg az igazinak adni magukat, mely vagy sikerül, vagy nem, és, bár tényleg szeretem Juliant, sőt, akarom, mégsem vagyok abban biztos, hogy jó ötlet volna meggondolatlanul a karjaiba omlanom. Hiszen, ki tudja, mit tesz velem utána? Lehet, hogy csak a bizalmamba akart férkőzni és utána meg akart magának kaparintani… de… én nem akarok egy trófea lenni! Ezek a gondolatok járnak a fejemben, miközben lágyan simogat.
Talán hibát követtem el azzal, hogy engedtem neki, hogy eddig elfajuljon a dolog. Már a csóknál fel kellett volna pofoznom és elszaladnom, de… képtelen vagyok bármire és bárkire is kezet emelni. Még ha pókot vagy más, kellemetlen élőlényt látok is a házban, inkább Juliant kérem meg, hogy takarítsa el, de… ez most teljesen más. Bevallom, képtelen lennék vagy őt, vagy mást bántani, függetlenül attól, milyen ember is az illető és hogy mit követett el ellenem. Na persze, nem tűrném szó nélkül például, ha megütnének, de… kezet az illetőre biztos, hogy nem emelnék. Soha, amíg élek. Mikor megállítom Julian kezét, érzem, hogy helyesen cselekszem. Bár az egyik felem könyörög azért, hogy Julian folytassa azt, amit elkezdett, a másik azonban ez ellen van, mivel fél attól, hogy csak egy ócska játékszer lenne, és a másik felét próbálja megvédeni a fájdalomtól. Julian szemeibe nézek, és igyekszem elrejteni azt, mennyire is vágyom rá. Hirtelen azonban ledöbbenek, mivel szemeiben jól kivehetően látom a vágyat, a kiéhezettséget. Akar… engem? Még kimondani is furcsa, ráadásul zavarba ejt az, hogy ekkora vágyat látok a szemeiben. Bűntudatom támad. Nem lett volna szabad hagynom, hogy idáig eljusson. Ez az én hibám! Kérdését, mihelyst felfogom, megrezzenek.
-Nem… nem büntetésnek szántad? –döbbenek le, majd az államat megfogja, gyengéden hátradönti a fejemet és a nyakamat kezdi el csókolgatni
Egy ideig némán, mélyeket lélegezve tűröm tettét, ám, mikor már nyelvével is elkezdi nyakamat kényeztetni, nem bírom tovább és halkan felsóhajtok. Annyira jól csinálja… de… észhez kell térnem! Csak egy trófea lennék, semmi más! Meg kell akadályoznom, hiszen… utána, még a végén azért büntetne meg, mert nem állítottam meg! Így van! Ha eddig nem büntetett meg azért, mert később jöttem, ezért biztosan megfog, hiszen, ő csak az Uram, meg minden, és kötelességem lett volna megállítani. Miközben ezek a gondolatok terelik el figyelmemet, észreveszem, hogy keze a combomra siklik, mely tettére ismét megremegek. Az pedig még csak hab a tortán, amit ezután mondd. Tényleg kezdem egyre jobban elveszíteni a fejemet.
-Nem… azt nem szabad… -próbálok ellenkezni, majd, bár vágytól fűtötten, mégis rémülten nézek rá, amint keze becsúszik oda, ahová nem volna szabad
Megpróbálom kezét megállítani, ám nem sikerül a tettem. Halkan felnyögök, mikor a fehérneműmön keresztül kezd el simogatni. Olyan gyenge vagyok… vagy csak nem akarok ellenkezni? Pedig, ennek nem volna szabad megtörténnie. Meg kell állítanom addig, amíg nem késő!
-Tudom, de… én… -akadozik hangom a vágytól, melyet okoz érintésével –ne csináld… kérlek…
Felsóhajtok a jóleső simogatásától. Hogy mondjam meg neki, hogy még soha senkivel nem voltam? És, ha lettem volna? Talán az változtatna valamin? Hát, nem is tudom, de… de ezen majd később ráérek rágódni! Meg kell állítanom, és ehhez minden, még józan erőmre szükségem lesz!
-K-kérlek… -nézek szemeibe
Alig bírok beszélni… tényleg kezdi elvenni az eszemet.
-M-még ne… -hangom kezd egyre kétségbeesettebbé válni és könyörgőbbé –nem akarom…
Nem szoktam hazudni senkinek sem, de most muszáj vagyok ezt tenni, különben… különben lehet, hogy olyat teszünk, melyre nemhogy ő, de még én sem leszek ám a legbüszkébb.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian Doyle
※ Vámpír
avatar

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2014. Jul. 15.
Tartózkodási hely : Mindig jó helyen

TémanyitásTárgy: Re: A Rezidencia ~ Stella & Julian   Pént. Júl. 18, 2014 3:50 am



When I see your face...



Akárhogyan is próbálkozom, bármennyire is igyekszem ellenállni a kísértésnek, mintha lenne bennem egy másik figura, aki viszont folyton megmakacsolja magát, és mindig, mikor el akarnék lépni Stellától, egy újabb adag vágyat pumpál a testembe, mely az ereimen keresztül szétárad, megfertőzi a véremet, és megmérgezi gondolataimat, hogy csak ez az előttem álló szőke szépség tölthesse ki őket. Ez pedig elegendő a számomra ahhoz, hogy meggátoljon bárminemű ellenállásban, a kéjes vágy ugyanis szép lassan elönti a tudatomat, és egyetlen csepp józanság nem marad már bennem, lelki szemeim előtt csak az lebeg, mit fogok tenni vele, amint egyszer sikerül megszabadítanom a ruháitól. Semmi másra nem tudok gondolni, csak rá, így más már nem is zavar. Nem törődök olyanokkal, hogy következmények, meg, hogy hogyan lesz azután... főleg, hogy ami jobban megijeszt, őt azután se dobnám el magamtól, mint aki csak erre kellett. Ő más. Mindig is másként tekintettem rá, de nem azért, mert a szolgám, hanem azért, mert szükségem van rá. Jelen esetben... minden értelemben így van. Lenézek rajta, és csak az jut eszembe, mennyire megszabadítanám ettől a szoknyától. Azok a szexi lábai az eszemet veszik.
Talán én is hibás vagyok, hogy hagytam a helyzetet idáig fajulni, talán nem kellene ennyire hevesnek lennem. Hiszen ő a szolgám... én meg egyszerűen ráhajtok. De mit tehetnék, ha egyszer tényleg annyira kívánom? leírhatatlan az érzés, ahogy törékeny teste megremeg az érintésem alatt, és ettől legszívesebben az egész testén végighúznám a kezemet. Azon is csodálkozom, hogy eddig hogyan bírtam ki, hogy ne tépjem le róla a ruháit. Különben is... hogy merik azok, hogy eltakarják előlem?
- Egyáltalán nem annak szánom. - istenem, olyan finom bőre van, hogy az valami hihetetlen. Egyre többször érintem meg őt a nyelvem hegyével, és a csókjaim is egyre forróbbá válnak nyakán, ahogyan az orromat megint elönti az az édes illat, ami belőle árad. Most meg már tudom, hogy az íze is ugyanilyen édes, ezért ahogy elhajolok egy pillanatra a nyakától, muszáj visszatapadnom az ajkaira, mert olyan vagyok, mint egy drogos, aki már rég nem kapta meg a megfelelő adagot, és most teljesen ki van éhezve. Nyelvem hevesen kezdi simogatni az övét, míg egy kicsit jobban combjába markolok, kifejezve az iránta fokozódó vágyamat.
- Dehogynem szabad. Csak mi vagyunk... - egy pimasz mosolyt villantok rá, hogy tudassam vele, mi is jár a fejemben, majd ha ez nem lenne elég, eddig combján pihenő kezem hátravándorol és belemarkol a fenekébe. Hogy valakinek ennyire formás, szexi hátsója? Komolyan, ez már szerintem bűn. Ám ezután a kezem már olyan területen jár, amit szerintem ő definiál úgy, mint rossz. De nem érdekel, olyan jó érzés hallani a nyögését, hogy nem hagyom abba bugyiján keresztül való simogatását. A hangja akadozik... ez csak jobban beindít engem, és félrehúzva alul bugyijának szegélyét, ujjam be tud siklani a testéhez, és közvetlenül a csiklójánál kezdem izgatni.
- Imádom a hangod... - suttogom a fülébe kiéhezetten, miután újra felsóhajt. Egyszerűen jó érzés, hogy ezeket én váltom ki belőle. Ráadásul a hab a tortán... érzem, hogy a bugyija kezd elázni. De nem zavartatom magam. Tovább izgatom nedves területét.
- Igen? - nézek én is a szemébe, de nem állok le, hiába kérlel. Direkt csinálok úgy, mintha arra kérne, folytassam, és kicsit intenzívebben is csinálom, ujjamat jobban hozzányomva odalent. Már csak egy kicsit kell kitartanom, és elveszem az eszét... látom rajta.
- A tested nem ezt mondja... - mosolygok rá nedvességére utalva, majd még jobban nekinyomom az ujjamat, bár a bugyija már egyre inkább kezd útban lenni. Addig viszont nem akarok tovább menni, ameddig nem látom a reakcióját.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stella Faye
※ Szolga
avatar

Hozzászólások száma : 11
Join date : 2014. Jul. 16.
Age : 28
Tartózkodási hely : Vagy a városban, vagy a Rezidenciában.

TémanyitásTárgy: Re: A Rezidencia ~ Stella & Julian   Pént. Júl. 18, 2014 5:46 am



When I see your face...



Soha nem hittem volna, hogy egyszer egy vámpír szolgája leszek, ám azt még kevésbé hittem volna el, hogy pont az a vámpír fog először hozzám nyúlni… igen, úgy. Azt pedig már végképp nem hittem volna el, hogy ezt még élvezni is fogom, pedig, most éppen így érzek. A hangja… az érintése… a vágy, amit a szemeiben láttam… ez mind-mind jóleső érzéssel tölt el, melynek, már csak a gondolatára is megremegek, és egyre inkább kezdem elveszíteni az irányítást magam felett. Bűn, amit elkövetünk. Illetve… neki talán nem, hisz ő ehhez van szokva, de… én nem. És, valahogyan ezt közölnöm kéne vele, mert félek, hogy ő erről semmit nem tud. Mondjuk, nem nagyon hiszem, hogy ha tudna is, változtatna az elképzelésein. Ahhoz már sajnos túllendült a holtponton, így minél hamarabb cselekednem kell! De… könnyű azt mondani! A testem valahogyan nem akar elszakadni tőle, pedig én annyira elszeretnék! Akarom mondani… már teljesen összezavart! Lassan már azt sem tudom, hogy hívnak, és miért is ellenkezem. Ez így nem jó. Minden egyes simogatásával, érintésével egyre nagyobb tüzet gerjeszt bennem, mely lassan felemészt. Mikor közli a nyakamba hajolva, hogy nem büntetésnek szánja, jólesően megborzongok leheletétől. A-a-annyira közel van… testem automatikusan közelebb húzza magához Juliant, miközben jóleső sóhajokkal nyugtázom cselekedeteit. Miért nem tudom összeszedni magamat? Miért bolondít meg? Miért bánik így velem? Hiszen csak a szolgája vagyok, semmi több. Mikor elhajol nyakamtól, szinte egyből ajkaink ismét egy heves csókba forrnak össze. Van egy olyan sejtésem, hogyha eddig nem éreztettem vele, hogy mennyire vágyom rá, akkor most mindenképpen rájött magától is. Egyre jobban kezdem elveszíteni a fejemet tőle… upsz, vagy ezt már mondtam? Kicsit erősebben markol a combomba, mire belenyögök a csókba. Istenem… mit tesz velem Julian?
-I-igen… csak mi vagyunk… -némán, magamban egy „sajnos”-t is hozzábiggyesztek a mondathoz, de persze neki erről nem kell tudnia –d-de akkor sem szabad! Te az Uram vagy, és… ez… annyira… -próbálok egy épkézláb mondatot összehozni, mely közben inkább feladom, és elmém inkább Julian mozdulataira koncentrál
Pimasz mosolyára ismét pír szökik arcomra. Vagy az eddig is ott volt? Egyik keze a fenekemre téved, melybe belemarkol, én pedig felnyögök. Rémülten kapok észhez. Ez én voltam?! Ettől csak még inkább elvörösödöm, egyrészt a szégyenlősség miatt, hisz annyira kínos, hogy az Uram ilyet is ki tudott belőlem hozni, másrészt az izgalomtól, melyet minden egyes mozdulatával okoz nekem. Már értem, hogy azok a nők, akikkel elment egyéjszakás kalandokra, miért adták oda magukat neki… egyéjszakás kaland. Minden bizonnyal neki ez is csak egy olyan este. Keze a combomról egy intimebb zónába téved, melybe, még csak bele sem mertem gondolni, hogy fog ő valaha is ott járni. Megpróbálom megállítani cselekedetében, de sajnos nem jön össze. Veszíteni fogok… érzem… amint ujjaival elkezd kényeztetni, beáll nálam szinte egyből az agyhalál és minden egyes idegszálam csakis ujjaira figyel. Képtelen vagyok megállítani, eltolni magamtól, vagy hasonló. Pedig tényleg ezt kéne tennem… és mégsem tudom megtenni. Ezek a fránya piszkos kis érzések teljesen megőrítenek. Légzésem egyre szaporábbá válik és testem megremeg az élvezettől. Julian kissé félrehúzza a bugyimat, majd belém hatol az ujjaival, melyre csak egy elégedett nyögéssel válaszolok. Most már tényleg végem van. Ennyi volt, nem bírok tovább küzdeni ellene. Ajkaira nézek, majd mélyet sóhajtok. Teljesen más lettem… miféle drog ez?! Felnyögök attól, amit a fülembe súg.
-J-Julian… -nyöszörgöm akadozva, miközben egyre szaporábban veszem a levegőt
A testem egyre forróbb, rajtam és Julianen kívül pedig megszűnt minden és mindenki. A számomra, legalább is. Hát ilyen érzés, mielőtt valaki… nem, az nem lehet… vagy mégis? Nincs benne sok tapasztalatom. Kérlelésemet úgy értelmezi, mintha arra kértem volna, hogy még hevesebben folytassa, így hát ujjai egyre gyorsabban mozognak bennem és egyre jobban hozzám nyomja őket. Már nem bírok magammal. Egyszerűen megőrít azzal, amit csinál. Azt próbálom ez után hazudni, hogy nem akarom ezt, ám ő erre csak annyival válaszol, hogy a testem bizony nem ezt mondja. Á-áruló… m-még hazudni s-sem tudok rendesen… ismét egy hangos nyögés szalad ki ajkaimon, majd végül, minden erőmet beleadva megpróbálom kinyögni magamból mindazt, amit már olyan rég meg kellett volna tennem: elmondani neki, hogy még senki nem ért hozzám, így ő az első, aki ezt megteszi. Mély levegőt veszek, majd akadozó, remegő hangon megszólalok.
-M-még… még… még…
Képtelen vagyok tovább jutni ennél a szónál. Megremegek. Tuti, hogy félre fogja értelmezni… lábaim megremegnek, majd átölelem, és a vállába fúrom a fejemet. Nem bírom… ennyi volt… végem. Váratlanul köszönt be a földöntúli érzés, melyre nemhogy összerándulok, még hangosan fel is nyögök. Szorosan Julianhez bújok, szemeimet összeszorítom, majd remegve várom, visszatartott lélegzettel, hogy elmúljon ez a gyönyörű érzés. Fogalmam sincs, mennyi idő múlva, mikor már végleg elmúlt ez a leírhatatlan, ám annál kellemesebb érzés, a fejemet felemelem Julian válláról, majd szégyenlősen, kipirultan a szemeibe nézek. Re-remélem, hogy ennyi volt. Már így is túl messzire mentünk…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian Doyle
※ Vámpír
avatar

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2014. Jul. 15.
Tartózkodási hely : Mindig jó helyen

TémanyitásTárgy: Re: A Rezidencia ~ Stella & Julian   Pént. Júl. 18, 2014 7:06 am



When I see your face...



Tekintve, hogy milyen szabályt hoztam magammal szemben, és hogy milyen sokáig is sikerült betartanom ezt a szabályt, sosem gondoltam volna, hogy pont a szolgám lesz az, aki iránt... ezt inkább ki sem mondom. Nem táplálok én semmiféle érzelmet senki iránt! Soha nem tettem, és nyilvánvalóan most sem erről van szó, ez a mostani érzés bennem pedig csak, nem is tudom, átmeneti elmezavar, remélem. Mert az lehetetlen, hogy másképp legyen. lehetetlen, hogy érezzek valamit. Mondjuk, elég sok mindent megmagyarázna. Azt, hogy miért érzek kellemetlen szorongást minden egyes késésekor... ilyen lenne az aggódás? A féltés? Legalább megmagyarázza, miért teremtem le minden ilyen eset után a hazajövetelekor. Igen... nem játszhatja ezt velem csak úgy, tanulja meg, hogy nálam rendnek kell lennie, mert ő a szolgám, és én elvárom, hogy akkor jöjjön vissza, amikor mondom. Igen, ez az, köze sincs az egészhez semmi olyasminek, hogy aggódnék érte, vagy félteném. Csak az a baj, hogy a másik felem, mely most annyira vágyakozik érte, az ezt nem hiszi el. Ő csak nevet rajtam, és közli, gúnyos képpel az arcomba üvöltve, hogy hazudok.
A csókja édes, olyan jó érzés, ahogy nyelveink találkoznak, hogy az valami leírhatatlan. Az érzés csak fokozódik, hogy a combját érinthetem. Mindig is megbámultam, ha egy olyan szoknya volt rajta, mint ma is. De megérinteni... az annyira más. Érzem ujjaim alatt a selymes, puha bőrét, hőt ont a teste, közelebb húz, melynek én engedelmeskedem is, így testünk egymáshoz simul. A sóhajai tovább növelik vágyamat ugyanakkor örömmel töltenek el. Örülök, hogy élvezi az érintéseimet. Eleget dolgoztatom úgy, hogy vállrándítást sem kap érte. Most csak rá irányítom minden figyelmemet. Elmosolyodok, mikor belenyög a csókba. Nem kéne ennyire örülnöm az élvezeteinek, az örömének.
- ... tetszik? - fejezem be fülébe suttogva a mondatát helyette kérdő hangsúllyal, hogy erre gondolt-e. Persze, tudom, hogy nem ezt akarta mondani, hanem valószínűleg helytelennek vagy rossznak titulálta volna azt, amit teszünk, de ez egy túl magas labda volt, le kellett csapnom. Viszont nagyon tetszik, hogy félbehagyja a mondatot, és inkább arra koncentrál, amit vele teszek. Már az enyém, érzem... nem fog elmenekülni. Megnyertem magamnak, és még előttünk áll az egész este. Meg a holnap este... mert nem egyszer akarom a magaménak tudni. Még sokszor akarom hallani a sóhajait, a nyögéseit. Jól esik, hogy ennyire élvezi, és szeretnék még ilyen örömöket okozni neki... vagy még jobbat.
- Többször is hívhatnál a nevemen. - szexinek találom a nyöszörgését, és végig is simítok formás hátsóján, hogy ezt tudassam vele... csak már megint az útban az a rohadt bugyija. Meztelenül akarom látni, érinteni... nem sokáig fogom már türtőztetni magam. Ujjaim kezdik kényeztetni, és én is élvezem, hogy végre nem áll utamba a bugyija. Hogy közvetlenül a testét érezhetem. A szűk helyet, melyet ujjaim élvezettel fedeznek fel, miközben érintésükkel igyekeznek minél több örömet okozni Stellának. Tetszik a remegése, amit az élvezettől produkál, és másik kezemmel átölelem derekánál. Éreztetni akarom vele, hogy nincs mit szégyellnie... de még inkább azt szeretném, hogy bízzon bennem. éreztetni akarom, hogy átadhatja magát nekem. Nem kihasználom. Örömet akarok neki okozni.
- Milyen heves lettél... - jegyzem meg a szóra, amit többször is nyög, ezért nem is hagyom abba, sőt, még jobban testébe nyomom az ujjamat, és a mozgatásukat egy kicsit sem függesztem fel. Azok a gyönyörű megremegnek, arcát érzem a vállamnál, ő megrándul, és hangos nyögéséből nem nehéz rájönnöm, hogy sikerült eljuttatnom a gyönyör pontjára. Még egy kicsit mozgatom kezem, hogy kiteljesíthessem benne ezt az érzést, majd kihúzódom belőle, de csak akkor, mikor már teljesen elöntötte a gyönyör. Akkor viszont kihasználom, hogy hozzám bújik, és elkezdem lejjebb húzni bugyiját, ami így egy pont után lepottyan a földre lábaihoz.
- Ma már nem lesz rá szükséged... - közlöm vele széles mosollyal az arcomon, mikor szégyenlősen felnéz rám, majd egy hosszú csókban részesítem, aztán egy hirtelen szakadva el ajkaitól, felkapom a karjaimba, és elviszem a szobámba. Az övébe is vihetném, de valamiért nem teszem, pedig ide eddig nemigen engedtem be. De most már részese a világomnak. Aminek eddig senki sem volt. A szoba nagyjából olyan berendezésű, mint az övé, de az ágy nagyobb. Fehér lepedő és fehér takarók pihennek rajta. Lefektetem rá, úgy, hogy feje a párnát érje. Végigsimítok kipirult arcán.
- Ma este csak rád fogok figyelni. - mondom, majd lejjebb csúszva elkezdek végigcsókolni szexi lábain. Combján elidőzöm, és nyelvemet kidugva siklom át annak belső felére. Közben kezeim feltolják rajta a szoknyát, így a pont, ahol az előbb ujjaim jártak, láthatóvá válik, és most nyelvemet húzom végig rajta odalent. Közben persze kezeim nem maradnak tétlenek, türelmetlen mozdulattal kezdik megszabadítani a szoknyától.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stella Faye
※ Szolga
avatar

Hozzászólások száma : 11
Join date : 2014. Jul. 16.
Age : 28
Tartózkodási hely : Vagy a városban, vagy a Rezidenciában.

TémanyitásTárgy: Re: A Rezidencia ~ Stella & Julian   Pént. Júl. 18, 2014 9:19 am



When I see your face...




Egy egész napi bevásárlás után arra vágytam a legjobban, hogy hazaérve lezuhanyozhassak, majd lefeküdhessek aludni, tervem azonban az Uram felbukkanása után gyökeresen megváltozott, aki, nemhogy leteremtett volna úgy, ahogy szokta, furcsa módon közeledni kezdett felém és elvette teljesen a józan eszemet gyengédségével és figyelmességével, melyet nem tudok hová tenni. Először arra gyanakodtam, hogy a büntetésem része mindaz, amit velem tesz, ám utána kiderült, hogy ez közel sem így van, és más miatt csinálja ezt velem. Most már arra tippelek, hogy a vágyát szeretné rajtam kiélni, mint egy egyéjszakás kalandon. Hisz a szolgája vagyok, azt tehet velem, amit csak akar. Ezzel azonban csak az a baj, hogy ő még nem tudja, hogy én nem terveztem sem mára, sem semmikorra egyéjszakás kalandokat, így nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy az ágyába vigyen. Ennyi jogom még csak van nekem is, egy szolgának. Vagy talán rosszul tudom? Csókjaival és érintéseivel teljesem elkábít, még ellenkezni sem marad elég erőm, melyet nagyon szégyellek, hisz nem volna szabad csak így engednem magamat neki. Kicsit félek, hogy az ellenkezésemre dühös lesz, de megpróbálok nem foglalkozni ezzel a gondolattal. Nő vagyok, és szerintem megtehetem azt, hogy én döntsem el, kinek adom magamat oda először. Kérdésére arcom még vörösebb színt vesz fel, melyet már lassan nem lehet hová fokozni és szégyenlősen félrepillantok. Nem, nem tetszik az, amit csinál! Egyáltalán nem! Mégis megremegnek a lábaim a vágytól fűtött pillantásától, összerezzenek, mikor kezével végigsimít rajtam, felnyögök, mikor ajkai az enyémre tapadnak és, ha ösztöneimre hallgatnék, már nemhogy rajtam nem volna ruha, rajta sem volna az a fránya törülköző. Halkan felsóhajtok a gondolatra, majd inkább megpróbálok mással foglalkozni. Rettenetes, hogy mit vált ki belőlem ez a férfi. Fel sem fogom, mikor a nevén szólítom, csak arra eszmélek fel, hogy közli velem, hogy többször is hívhatnám a nevén. Döbbenten pislogok fel, majd kissé megijedek. Ezt… nem kellett volna!
-S-sajnálom U-uram, nem akartam, én, izé… -kezdenék el magyarázkodni, ám mozdulatai miatt csak annyit érek el, hogy a végére felnyögök
Ajkaimba harapok. Nem kéne tudnia, hogy ennyire élvezem azt, amit csinál, mégsem bírom visszafogni nyögéseimet és sóhajaimat. Legfőképpen akkor nem, mikor arra gondolok, hogy ő rajta csak egy törülköző van. Mikre nem képes az emberi agy… szabad kezével átöleli derekamat, melyre megremegek és vággyal teli szemekkel felpillantok rá. Jólesik a közelsége, az, hogy érzem a testét, és, hogy megérint. Mióta vágytam már erre…
Vörös arcomat inkább megpróbálom hajam mögé rejteni. Én heves?! Ez nem igaz, csupán… nem hagy szóhoz jutni! Tudtam, hogy félre fogja érteni! Magyarázkodásomnak hála azonban csak még jobban belém csúsztatja ujjait, melyre, egy pillanatra fájóan felnyögök, bár lehet, hogy ez kívülről inkább egy jóleső nyögésnek hallatszódott, nem tudom. Jól esik, amit csinál, csupán nem vagyok még ehhez annyira hozzászokva. Te jó ég… mi lesz, ha majd… nem, azt nem várjuk meg. Szerencsére ez a fájó érzés csak, maximum öt másodpercig tart, ugyanis utána ismét csak a gyönyört érzem és semmi mást. Légzésem gyors, testem forró. Már lassan alig bírok a lábamon állni. Pillanatok alatt elérek a csúcsra, mely intenzív és csodálatos. Miközben ezt a felemelő, leírhatatlan érzést érzem, Julianhez bújok, aki nem taszít el magától vagy hasonló, és ennek nagyon örülök. Olyan jó hozzá bújni, érezni, hogy itt van velem, hogy nem vagyok egyedül. Milyen régen volt már olyan, hogy valaki megdicsért vagy megköszönte azt, amit tettem… nem, nem azért, mert elvárnám, csupán ez most így az eszembe jutott. Mindegy, felejtsétek el. Csak a vágy beszél belőlem. Miközben megpróbálom minden maradék erőmet összeszedni, megérzem Julian kezét a szoknyámnál, mely valamivel matat. Felpillantok rá, majd az a valami hirtelen lecsúszik rólam, ő pedig széles vigyorral az arcán közli, hogy erre ma már nem lesz szükségem. Kis gondolkodás után persze sikerül rájönnöm, hogy az a valami, ami a fölre esett, a bugyim volt, majd, mikor már éppen szólásra nyitnám számat, hogy ellenkezzek, Julian egy hosszú, szenvedélyes csókban részesít, melynek nem tudok ellenállni. Nem, nem adhatom fel! Most kell magamnál lennem, amíg nem késő! Julian a csók után felkap a karjaiba, majd a szobája felé visz, mely megdöbbent és egyben megrémiszt. Nem, nem akarom!
-Kérlek, tegyél le! –megpróbálok kiszabadulni a karjaiból, ám semmire nem megyek vele, mivel túlságosan stabilan tart ahhoz, hogy „véletlenül” leessek, majd egyből a szobámba rohanjak, ahol magamra zárjam az ajtót és soha többé ki ne menjek onnét
Most először fut végig félelem rajtam azóta, hogy megismertem Juliant. Igen, eddig is volt, hogy megijesztett a viselkedésével, de… ez most más. Félek! Félek, hogy fájni fog… félek, hogy még nem állok rá készen… és félek, hogy egy egyéjszakás kaland vagyok a számára! Bevisz a szobájába, mely nagyon hasonlít az enyémre, annyi csupán a különbség, hogy nagyobb az ágya és fehér rajta a lepedő és a takaró. F-fehér?! Nem akarom! Miért kell mindennek így történnie?! Én… én nem akartam elkésni! Finoman lefektet az ágyára, majd végigsimít arcomon. Megremegek, ám most nem attól, mert élvezem azt, amit csinál, hanem, mert félek. Megnyugtató mondatával egy cseppet sem nyugtat meg, sőt, csak még idegesebbé tesz. Félve nézek szemeibe. Annyira kiszolgáltatott vagyok…
Lejjebb csúszik, majd elkezdi végigcsókolni a lábaimat, melyet most valahogy sikerül figyelmen kívül hagynom. Megremegek érintésétől, ám, most sem azért mert élvezem. Félek… nagyon félek. Itt az idő… nem húzhatom tovább! Rémülten figyelem, ahogy szoknyámat feljebb tolja, majd nagyot nyelek. Össze kell szednem magamat!
-Uram… -kezdenék bele, ám hirtelen valami nedveset érzek meg odalent, melytől véletlenül egy nyögés szakad fel belőlem
Nem… az nem lehet! Rémülten nézek rá, arcom pedig egyből rákvörössé válik.
-Hagyd abba! –kérlelem kétségbeesett hangon
Egyrészt, mivel ha ezt csinálja, elveszítem az eszemet, másrészt, mert ez annyira… istenem… hogy jutottunk mi idáig?!
-K-könyörgöm, ne… -teszem kezeimet arcom elé, majd egy mély sóhaj után ismét megszólalok –v-valamit mondanom kell…
Kétségbeesetten nézek rá, szinte már könyörgően, hogy hagyja ezt abba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Julian Doyle
※ Vámpír
avatar

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2014. Jul. 15.
Tartózkodási hely : Mindig jó helyen

TémanyitásTárgy: Re: A Rezidencia ~ Stella & Julian   Szomb. Júl. 26, 2014 7:06 am



When I see your face...



Igazából, még én magam sem hiszem el, hogy tényleg ezt csinálom. Hiszen ő a szolgám, és... mondjuk, nem mintha ennek bármi köze lenne bármihez, de mégis csak az ura vagyok, nem is beszélve arról a belső szabályról, amit magammal szemben támasztottam még évtizedekkel ezelőtt. Semmi érzelem. Ezt sikerült is teljesen jól betartanom. Minden nő, akivel csak dolgom volt, csupán szükségletem, jobban mondva vágyaim kielégítését szolgálták. De tettem róla, hogy egyikük se bánja meg, és végső soron... nem is bánták soha. Mindig odafigyeltem rájuk, bár tisztában vagyok vele, hogy a mai társadalomban az emberek közt emiatt önző bunkónak tartanánk a nők, mivel szerintük csak lenézem őket. Talán így is van. Talán sosem tekintettem többként rájuk, mint egyszerű tárgyak. De Stellára sosem így néztem. Már akkor sem, mikor ismeretségünk még pirkadatát élte csupán. Akkor is azt éreztem, hogy van benne valami különleges, valami hívogató. Ez a hívogató valami pedig most teljesen ellepi a tudatomat, mint a vérszomj minden egyes vadászatom estéjén, de ez most másféle vágy. Nem éhség, nem szomj az édes vérre... hanem a kéjes vágyakozás a testére. Az ő iránta érzett vágyam részegített meg.
Hihetetlen érzés, ahogy ajkaink összeérnek, ahogy érzem, megrezzen érintésem alatt, ahogy ujjaimmal lassan elkezdem feltérképezni vonzó testét. Élvezek minden egyes apró sóhajt és nyögést, amit képes vagyok kicsalni belőle, talán éppen azért, mert simogatja a nem létező lelkemet az, hogy mindezt én hozom ki belőle. Azért nyög, mert az én érintésemet élvezi ennyire, és teste az én ujjam miatt éli át ezt a gyönyört, amit valószínűleg nem vallana be nekem soha, mekkora örömmel tölti el. Furcsa... most, hogy itt vagyunk, és elnézem őt, ahogy teste ontja a hőt a vágytól, ahogy érzem lábai közti nedvességét, egyszerűen fel nem foghatom, hogy bírtam ki eddig anélkül, hogy megérintettem volna.
- Hé... félreértettél, nem kell bocsánatot kérned, Stella. - húzom végig szabad kezemet az arcán, melyen a pír egyre nagyobb területet kezd elborítani. Elképesztő, mennyire szép így. amúgy is gyönyörűnek tartottam, de így, közelről a látvány egyszerűen leírhatatlan. Még azt is megkockáztatom, ő a legszebb nő, akivel valaha találkoztam, vagy talán csak valami megmagyarázhatatlan érzés folytán az ő arca az, akiéről soha nem tudnék megfeledkezni. Ahogy az érzésről sem, amint érintésem alatt megremeg, mikor átkarolom őt. Csak jobban magamhoz ölelem így a testét, kezem pedig felsiklik a hátán, mintha csak azt próbálnám mondani ezzel: "Itt vagyok, nem kell félned." Nem csoda hát, hogy mikor hozzám bújik, eszem ágában sincs ellökni magamtól, sőt másik kezemmel is átkarolom őt, hogy biztonságban érezze magát. Inkább nyírjon ki egy vadász, mintsem bántsam őt. Mármint szavakkal nyilván megtettem már, még ha nem is mondja, de fizikailag... sosem ütném meg. Nem is tudnám. Főleg nem azok után, mi mindent tett értem. Mintha csak azt gondolnám, ezzel megköszönhetem neki valamelyest.
- Tudod, hogy nem foglak. - mosolygok rá széles, szokványosan kisfiús mosolyommal, és ígéretemhez mérten nem is állok meg, még ficánkolása ellenére sem, csak akkor teszem le, amikor már a szobámban vagyunk, és óvatosan fektetem az ágyra. Végigcsókolok lábain, de érzem, zavarja őt valami, bár nem állok le azonnal. Hogy miért nem? Nem is tudom... jó érzés kicsit húzni az idegeit. Plusz nevezhetjük valamelyest büntetésnek, amiért már megint visszatért ehhez a fránya "Uram" megszólításhoz. Mikor a szolgám lett, nem szóltam rá, mert jól esett, simogatta az egómat az, hogy ennyire megadja nekem a tiszteletet, de közben idegesített is. Nem vagyok egy vén tata, szólítson már a nevemen, a fenébe is!
Mindazonáltal, kétségbeesett kérése nem megy el csak úgy a fülem mellett, de mielőtt ténylegesen rá figyelnék, még egyszer végighúzom rajta a nyelvemet ugyanott. Aztán újra, meg újra... és újra. Most nyugodtan és joggal felróhatná nekem Stella, hogy én ezt élvezem, és a helyzet az... hogy igaza is lenne.
- Hallgatlak... - persze, abbahagyom, hiszen azért túlzás lenne azt állítani, hogy nem figyelek rá. Természetesen érdekel, mit akar elmondani, bár az kicsit zavar, hogy az arca elé tette a kezét, ezért feljebb húzódva melléülök az ágy szélére, majd kezeimet az övéire helyezem. Gyengéden érintem őket, mintha csak attól félnék, a puszta érintéstől képesek lennének eltörni. De azért magabiztosan, nem hagyva, hogy ott tartsa őket, elhúzom arca elől, hogy lássam őt. Szemeimben még mindig ott loboghat a vad tűz. A tűz, ami őrá vágyakozik. De meghallgatom... muszáj türtőztetnem magam.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stella Faye
※ Szolga
avatar

Hozzászólások száma : 11
Join date : 2014. Jul. 16.
Age : 28
Tartózkodási hely : Vagy a városban, vagy a Rezidenciában.

TémanyitásTárgy: Re: A Rezidencia ~ Stella & Julian   Hétf. Júl. 28, 2014 10:50 pm



When I see your face...




Julian már azon a jótékonysági estén felkeltette a figyelmemet. Persze csak azért, mert vagy négy-öt nő zsongta körül, így szinte lehetetlen volt nem észrevenni. Szó sincs arról, hogy már akkor érezni kezdtem volna bármit is iránta… és szó sincs arról, hogy most éreznék bármit is iránta. Ő az uram, és, bár először dühös voltam rá, mert a szolgájává tett, kénytelen voltam beletörődni a sorsomba, hisz ezen úgysem tudok változtatni. Illetve, talán tudnék, de… annak nem csak én, hanem a szüleim is komoly kárát látnák, ezt pedig nem akarom. Ezért fogadtam el a sorsomat, és a mai napig ezért próbálok meg minél jobban csinálni mindent: mert nem szeretném veszélybe sodorni őket. Az nem számít, hogy e miatt mennyit szenvedek… amíg ők biztonságban vannak, addig ez nem érdekel. Julian persze ezt igyekszik kihasználni, így szinte mindent nekem kell megcsinálnom, ami minden erőmet felemészti. Nem tudom, meddig fogom még ezt bírni, de muszáj vagyok összeszedni magamat és folytatni. Meg kell védenem a szüleimet, és ha ennek ez az ára, hát megteszem!
Julian egyszer sem köszönte meg azt, amit tettem érte. Egyszer sem volt hozzám egy kedves szava sem, egyszer sem mondta, hogy pihenjek egy kicsit. Olyan volt mindig is, mintha neki ez lett volna a természetes, hogy van mellette valaki, aki minden vágyát teljesíti egy szó nélkül, ő pedig, mint a ház ura, kényelmesen kihasználja a helyzetet, néha-néha elmegy otthonról, majd hazatérvén ismét egy köszönöm nélkül távozik. Nem vártam el soha, hogy megköszönjék azt, amit csinálok, és soha nem azért adtam valamit másnak, hogy azt visszakapjam. Ennek ellenére azonban… egy kicsit jólesne, ha egy köszönömöt hallhatnék tőle. Talán az erőt adna, hogy tovább tudjam folytatni.
A mai estén Julian azonban minden eddiginél furcsábban viselkedik, és, bár szégyellem bevallani, hogy élvezem azt, amit csinál… ezt mégsem volna szabad megtennünk.
-De… nem lett volna szabad, hogy a neveden szólítsalak… -nézek félre, majd, amint kezével az arcomon végigsimít, jólesően megborzongok, majd szemeimet az övébe fúrom
Bárcsak tudnám, mit miért tesz! De Julian annyira… kiismerhetetlen. Még azt is meg tudnám kockáztatni, hogy őt a legnehezebb kiismerni a világon.
Testem automatikusan az övéhez bújik, melyet óvatosan igyekszek csinálni, hisz nem tudhatom, hogy megfog-e emiatt haragudni rám, vagy megfog-e emiatt büntetni. A büntetés helyett azonban közelebb húz magához, majd átkarol úgy, mintha védeni akarna. Nem, az nem lehet! Minden bizonnyal rosszul látom a helyzetet. Julian közelsége, bár nem volna szabad ezt mondanom, de… teljesen elvette az eszemet. Régebben is volt, hogy lengébben öltözött, így egy kicsit, titokban megbámultam, de… de most így, hogy csak egy törülköző van rajta, és hozzáérhetek… istenem, miken gondolkodom?! Ő az Uram, nem volna szabad ilyeneken agyalnom! Ráadásul, én ezt… nem is élvezhetném… ezt egy szolga nem teheti meg! De, mit tehetek, ha annyira élvezem azt, amit csinál…
-Igen… sejtettem. –sóhajtok fel megadóan
Hogy is gondolhattam, hogy képes leszek kibújni a karjai közül? Ő egy több mint nyolcvan éves vámpír, sokkal erősebb, mint én! Kisfiús mosolyát látva ismét kipirulok, melyet megpróbálok hajam mögé rejteni. Annyira jól áll neki ez a mosoly…
Természetesen nem adom fel a harcot, és tovább ficánkolok karjai között, mely végül tényleg nem jár sikerrel és elérünk a szobájáig, ahol óvatosan az ágyára fektet, majd elkezdi a lábaimat csókolgatni. Csókjait megpróbálom nem élvezni, főleg, mivel most már tényleg közölnöm kéne vele, hogy még nem voltam senkivel ezelőtt. De mégis hogyan? Miközben kétségbeesetten próbálom leállítani, akaratlanul is mélyebben veszem a levegőt és megremegek, mikor nyelvével újra és újra feltérképez. Kezeimmel megpróbálom arcomat eltakarni, miközben véletlenül néha egy-egy nyögés is kiszalad a számon. Ajkaimra harapok. Vissza kell fognom magamat! Nem lehetek trófea… én nem… miközben ezt csinálja, egyre jobban elönt a forróság, testem akaratlanul is megremeg érintése alatt és agyam ismét egyre gyengébben képes az ésszerű gondolkodásra. Ismét kezd minden megszűnni körülöttem és ismét egyre inkább átveszi felettem a vágy az irányítást. Képtelen vagyok irányítani magamat… feladom, itt a vég…
Hirtelen azonban az érzés megszűnik, helyette fájó vágyódás vesz rajtam erőt. Miért hagyta abba? Kezeimet egy másik kéz fogja meg, melyek határozott mozdulattal veszik el arcom elől a kezeimet. Öhm… ezeket eddig is itt tartottam? Julian felmászik mellém, kérdésére pedig értetlenül pislogok fel. Mit? Mit akar hallani?
-Nem értem, mit… -értetlenkednék, mikor hirtelen bevillan, mi is volt az a nagyon fontos dolog, amit el akartam mondani neki még az előtt, hogy ismét elvette volna a vágy az eszemet
Félrepillantok szégyenlősen, arcomra ismét pír szökik.
-Julian, én… -állok meg egy pillanatra, hogy összeszedjem minden bátorságomat –én még… én még nem voltam ez előtt senkivel…
Két lehetőségünk van: jobbik esetben most meg fogja magát gondolni és leszid, hogy miért nem szóltam neki hamarabb, vagy a rosszabbik eset, melyben… folytatni fogja azt, amit elkezdett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: A Rezidencia ~ Stella & Julian   

Vissza az elejére Go down
 

A Rezidencia ~ Stella & Julian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Devil Within :: Amszterdam :: Lakóövezet-